– Az egri várat minden magyar ember ismeri, vagy ha nem, feltett szándéka, hogy megismerje. A város székesegyházát jóval kevesebben. Arról viszont kevés honfitársunknak van tudomása, hogy a török időkig e kettő, a vár és a templom szervezetileg, de lokálisan is összetartozott: az egri vitézek keresztény hitüket is védték a pogány hadakkal szemben, nem „csak” a hazájukat. Eger városában számon tartják még e kettős kötelezettséget?
– Az a székesegyház, az egri bazilika, amely ma a város szívében áll, mindössze száznyolcvan éves. A Szent István király által – valószínűleg 1004-ben – alapított Egri Főegyházmegye viszont több mint ezeréves, első székesegyháza is közel egyidős vele. Elődeink az egri várban építették föl a püspöki palotát és a székesegyházat, a két nevezetes épület maradványai ma is láthatók. A palota ma múzeum, a székesegyházat, ha nagyon akarnánk, akár újjá is lehetne építeni. Egyes országokban nem adják át végleg a pusztulásnak azokat az értékeket, amelyeket egyszer leromboltak. Sőt, még az is előfordul, hogy a régi rajzok, leírások alapján teljesen helyreállítják. Hatalmas székesegyház állhatott az egri vár közepén, a magasba emelkedő toronnyal; elődöm vezette be azt a gyakorlatot, hogy augusztus 20-án az egri vár falai között, a régi székesegyház romjain ünnepi szentmisét mutatunk be, majd megáldjuk az új kenyeret.
– Miként a vár és a templom, a haza és a hit védelme a későbbi időkben is összefonódott az egriek életében?
– Ékesen tanúskodik erről, össze is foglalja az itt élőknek ezt az élményét az a felirat, amely az érseki palota homlokzatán olvasható: Ezen a helyen nem hirdetni, itt csak tanulni lehet a hazafiságot! Ez a mondat 1848-ban a püspöki palota erkélyéről hangzott el. Hosszan sorolhatnánk azokat az egri püspököket, akik sokat tettek az országért is, nem „csak” egyházmegyéjükért. Az egyház és az állam szétválasztása újabb idők találmánya, az Isten szolgálata és az ember, a haza szolgálata a századok során természetes módon, egymással összefonódva, egymást segítve nyilvánult meg. Néhány éve Pápai Lajos győri püspökkel Margat várában jártam, ahol a szíriai polgárháború előtt a Pázmány-egyetem magyar kutatói végezték a lovagvár feltárását. Tudós vezetőnk mesélte, hogy az egyik keresztes hadjárathoz csatlakozó II. András idejében is a győri és az egri püspök egy időben tartózkodott e térségben, akkor a magyar uralkodó adományát vitték a johannita lovagok számára. Sajnos a törökök előtti időkről nincs sok eredeti okmányunk, szinte minden elveszett. A vár visszavétele utáni századokról viszont nagyon jól dokumentálható, hogy elődeim mi mindent tettek az ország felemelkedéséért.
– Az azonban hézagosan dokumentálva is tudható, hogy a XII., XIII., XIV. és XV. századi egri főpapok külföldön képzett, felkészült emberek voltak szinte valamenynyien. Az egyik Párizsban tanult, a másik híres itáliai egyetemeken
– Egészen 1635-ig nem is volt lehetőségük arra, hogy Magyarországon magasabb fokú képzésben részesüljenek, Pázmány Péter ekkor alapította meg Nagyszombatban az első magyar egyetemet. Több elődöm is tervezte Egerben egyetem alapítását, hogy a nagy kiterjedésű Kelet-Magyarországon is legyen olyan intézmény, amelyik az ország szellemi felemelkedését szolgálja. Végül a Rómában végzett Eszterházy Károly püspöknek volt egy nagyszerű kezdeményezése. Nem várt a bécsi udvar engedélyére, hanem – részben a saját pénzén, részben egyházmegyei forrásokból – felépítette a líceumot. Olyan könyvtárat is létesített benne, amelynek az állományát igen körültekintően, külföldi szakemberek segítségével válogatta össze a tervezett négy fakultás, a teológia, a jog, az orvostudomány és a természettudományok számára. Ez az értékes gyűjtemény ma is megvan, a líceum épületében látogatható, a Főegyházmegyei Könyvtárban. A szintén a líceumban működő, Eszterházy püspök nevét viselő, igen jó színvonalú főiskolára büszkék lehetünk, de klasszikus értelemben vett egyeteme mind a mai napig nincs Egernek.
– A sok évszázados hagyományt Ternyák Csaba is követte, tanulmányait a győri bencés gimnáziumban kezdte s Rómában fejezte be.
– A győri bencés gimnáziumba szülőfalum plébánosa segítségével kerültem, aki Győrt nagyon jól ismerte, korábban a vértanú Apor Vilmos püspöknek volt a titkára. Az iskolapadban, hittanórán tőle hallottam először a püspök vértanúságának történetét. A bencés szerzetestanárokat is jól ismerte, azokat is, akik az idő tájt Pannonhalmán tanítottak, és azokat is, akik Győrben. 1968 és 1972 között az állami ellenőrzésnek „köszönhetően” a bencés atyák közül nem mindenki kerülhetett Pannonhalmára, a kevésbé megbízható tanárokat küldték Győrbe. Ennek következtében nagyszerű emberek neveltek bennünket. Hatvanas, hetvenes éveiket taposó, jelentős történelmi emlékezettel felvértezett tanárok, akiknek a nevelési elvei közt helyet kapott a derű és a szeretet. A finoman szofisztikált humor is. Emlékezetesek az általuk szervezett iskolai kirándulások is
– Egerbe is eljutottak?
– Sajnos nem, főleg a Dunántúlon barangoltunk. Kicsit sajgott is a szívem emiatt. Aki az Egri csillagokat már olvasta, mind arra vágyik, hogy a hős várvédők városát megismerje, nekem azonban a tanulóéveimből valamiképpen kimaradt ez a találkozás. Már püspök voltam, amikor először jártam Egerben, a családommal látogattunk el ide. Sohasem gondoltam arra, hogy az Úristen majd bőségesen kárpótol azért, hogy gyermekkoromban nem jutottam el Egerbe A Teremtő humorához az is hozzátartozik: amire nagyon vágyunk, amit nagyon szeretnénk, azt nem biztos, hogy azonnal megadja, és az sem, hogy pontosan úgy, ahogy kérjük. Ám idővel úgy vezetheti az ember életútját, hogy akár többet is adhasson, mint amit kértünk. De arra is szükség van ehhez, hogy „látó szemmel”, „halló füllel” felfigyeljünk azokra az apró jelekre, amelyek ott vannak az életünkben. Kereszténynek lenni – szerintem – azt is jelenti, hogy megtanuljuk értelmezni életünk eseményeit. Ezt tette Mária is, aki el-elgondolkodott az angyal szavain.
– Római tanulóéveit is az égi humor adományának tekinti?
– Rómával is hasonló volt a helyzet, mint Egerrel, oda is szívesen eljutottam volna, korábban is, turistaként, zarándokként, de számomra ez nem volt lehetséges. Amikor viszont tanulni kiküldtek, az bizony ajándéknak is, kihívásnak is hatalmas élmény volt. A Gergely-egyetem nemzetközi kisugárzása, pezsgése a magyarországi bezártság után, amikor az ember hirtelen ott találta magát a Nyugat-Európából, Ázsiából, Afrikából és Amerikából érkezett fiatal papok között, akiket ugyanazok az értékek mozgattak
– És maga a Vatikán, az épületegyüttes, az államszervezet, a kultúra, a műkincsgyűjtemény hogyan hatott a Fertőszentmiklósról elindult fiatalemberre? (A település mátrikulájába ugyancsak bejegyzett Haydn el sem jutott Rómáig )
– A tanulás mellett Róma nagy lehetőség úgy is, mint kultúrával, művészetekkel telített város, ugyanakkor nagy kísértés is. Tudni kellett válogatni a lehetőségek között, amelyek alkalmasak arra, hogy az ember gondolkodását elmélyítsék, de arra is, hogy szétszórttá tegyék. A hangversenyek, előadások és egyéb kulturális események mellett sok egyházi programot is kínál a város. A Szent Péter-bazilikába mindig szívesen mentünk, nem csak az egyetemistáknak mondott pápai misére. Olykor részt vettünk a pápai kihallgatáson is, hogy a katolikus egyház fejét közelről láthassuk, hallhassuk.
– II. János Pált hosszabb időn keresztül láthatta „közvetlen közelről”, Benedek pápát rövidebb ideig. Ferenc pápával viszont legfeljebb futólag találkozhatott
– II. János Pált római diákként ismertem meg, lendületes magatartásával, humorával ránk, fiatal papokra rendkívüli hatást gyakorolt. Amikor a püspököm Rómába látogatott, és egy magánkihallgatáson járt a szentatyánál, én is elkísérhettem. Amikor II. János Pálnak bemutatott, elmondta rólam, hogy éppen azon a napon lettem harminchárom éves. „A mi Urunk, Jézus Krisztus, amikor harminchárom éves volt, már megváltotta a világot” – fordult felém széles mosollyal a szentatya. „És te mit tettél?” – kérdezte. Erre persze nem tudtam mit válaszolni. Később aztán mindkét magyarországi látogatásán mellette lehettem, majd hosszú éveken át a munkatársa voltam. Ratzinger bíborossal még pápává választása előtt elég gyakran találkozhattam. Ő is nagyon kedves volt, persze egészen másként, mint II. János Pál, ki-ki a saját természete szerint. Benedek pápa olykor egy kicsit tartózkodónak mutatkozott. Ha az utcán találkoztunk, még bíboros korában, fekete kabátban, fején svájcisapkával sétált, fogadta és viszonozta a köszönésünket, de senkivel nem állt meg beszélgetni. Egyszer azonban, röviddel azután, hogy a Vatikánba kerültem, ő szólított meg. „Ugye maga monsignore Ternyák?” – kérdezte, majd egy, a Hittani Kongregáció által tárgyalt, konkrét ügyről érdeklődött, hogy vannak-e újabb fejlemények. (A Hittani Kongregáció – Congregatio pro Doctrina Fidei – a Római Kúria azon hivatala, amely a katolikus tanítást felügyeli, különös tekintettel a hit megértésére s az új problémáknak a hit fényében való megválaszolására – a szerk.)
– Ferenc pápával, gondolom, bíboros korában gyakorta találkozhatott
– Valóban találkoztunk néhányszor, de aligha emlékszik rám.
– A Jorge Mario Bergoglióként anyakönyvezett szentatya, Ferenc, a szegények pápája, a szegények egyházának főpásztora, ám e két megjelölését harsány kétkedéssel fogadja a bizalmatlanok serege.
– Ettől függetlenül mi valóban a szegények egyháza vagyunk. Kétkedők és bizalmatlanok pedig mindig lesznek. Jó, hogy Ferenc pápa újra felhívja a figyelmünket arra, ami egyházunknak mindig is a küldetése volt, a szegények megsegítésére. Ezt tették az egyház nagy példaképei is, Szent Márton, Szent Ferenc, Szent Erzsébet, Boldog Batthyány-Strattmann László, Boldog Teréz anya
– Akik kérdőjelekkel keretezik e fogalmat: a szegények egyháza, alighanem a századok során a Vatikánban felhalmozódó értékekre, művészeti alkotásokra, régiségekre összpontosítják figyelmüket
– Ez egyházunk történelmi öröksége. Hosszú történelme során nemcsak Rómában, de szerte Európában olyan műalkotások jelezték és jelzik ma is egyházunk útját, amelyek mára már egészen különleges értékeket képviselnek, és amelyek Isten dicsőségére készültek. Azok a gótikus templomok, amelyeket csodálattal szemlélünk, az Isten iránti szeretet megnyilvánulásai. Benedek pápa mondta egyszer az egyház által létrehozott kulturális értékekről és kincsekről szólva, vajon mi maradna Európából, ha elvennénk belőle az evangélium által inspirált alkotásokat. Talán azért nem lehetünk a szegények egyháza, mert Rómában ott magasodik a Szent Péter-bazilika? És mellette a Sixtus-kápolna? Vagy azért, mert a vatikáni könyvtárban kéziratos könyvek sora található? Olyan kódexek, amelyek a régmúlt tudományos és kulturális eredményeit őrizték meg a mai ember számára. Vagy a festészet, a szobrászat, a szépirodalom, esetleg a zeneirodalom egyházi kincseit kellene megtagadnunk?
– A római történet, igaz, más mértékegységek szerint, Egerben is megismétlődött: korszerűen megújított főegyházmegyei múzeumuk és a vele egy épületben lévő levéltár számos múltbéli értékkel büszkélkedhet, ugyanakkor az egri érsekség hatalmas területén sok a nélkülöző is
– Valóban, de ne feledjük: „nemcsak, hanem is” – ezek a katolikus kötőszavak. Nemcsak Szentírás van, hanem Szent Hagyomány is. Nemcsak a hit fontos, hanem a belőle fakadó cselekedetek is. Igaz ugyan, hogy európai uniós pályázatokon forrásokat nyertünk arra, hogy az érseki palotát látogatóközponttá alakítsuk át, amelyet végigjárva az is megismerkedhet egyházunk életével, aki nemigen jut el a templomainkba. De nemcsak ez a fontos, hanem az is, hogy lehetőségeink szerint figyeljünk a körülöttünk élő szegényekre. Egyházmegyénk költségvetéséből évről évre jelentős összeget különítünk el, amellyel – megfelelő szabályzat alapján – a szegényeken tudunk segíteni a Főegyházmegyei Karitász Központon keresztül. Egyházunk mindig is azt tartotta, hogy az igehirdetés csakis akkor lehet hatékony, ha mellette a jócselekedetek is jelen vannak. Értékelni kell a szegény asszony két fillérjét is. Más kérdés persze, hogy jócselekedeteinkről olykor szemérmesen hallgatunk. De nem is azért igyekszünk segíteni a szegényeken, hogy ezt elismerjék az emberek, hanem mert ez kötelességünk. Tudjuk, hogy még többet is lehetne és kellene tennünk. Nem feledhetjük, amit Mesterünktől tanultunk: szegények mindig lesznek veletek. A szegényekben pedig Jézust láthatjuk, akikkel ő azonosította magát.
– Vallásszociológusok állítása szerint is egyre többen – ők így fogalmaznak: „irreálisan sokan” – választották, választják a hittant az általános iskolákban az erkölcstan helyett, és ez az úgymond váratlan fordulat számos oktatáspolitikai, társadalom-lélektani és anyagi kérdést hoz a felszínre.
– Hasonlóan meglepő az is, hogy milyen sokan igénylik nálunk az egyházi iskolát. A demokrácia egyik nagyszerű megnyilvánulása, hogy az állam figyelembe veszi, a szülők milyen szellemben kívánják gyermekeiket neveltetni, iskoláztatni. Egyházmegyénk területén jelenleg mintegy tizenhatezer gyermek jár katolikus iskolába harminckilenc intézménybe. Vannak olyan települések, amelyekről korábban senki nem gondolta volna, hogy a lakosság igényli a katolikus iskolát. Márpedig ha a szülőknek ez a kérésük, az egyháznak kötelessége segíteni! Mielőtt átveszünk egy iskolát, alkalmat teremtünk, hogy mind a pedagógusok, mind a szülők megosszák velünk azokat az esetleges aggodalmaikat, amelyek egy ekkora horderejű átalakulással kapcsolatban szinte természetesek. Aztán rövid idő múltán azt észleljük, hogy az aggodalmat a bizalom váltja fel. Általában azokkal a pedagógusokkal folytatjuk a munkát, akik a váltás előtt is az adott intézménynél dolgoztak, feltéve persze, hogy munkájukban elfogadják az egyház irányítását. Azokat az új szempontokat, amelyek a nevelési elvekben jelentkeznek, szinte mindenki elfogadja. Érdekes módon fél év, egy esztendő múltán már megváltozik az iskola légköre, a tanulók és a tanárok egyaránt elégedettek a változásokkal.
– A legek egyházmegyéjének 81. főpapját mire kötelezik, kötelezik-e egyáltalán az olyan, történelmi időkből örökölt felsőfokok, mint hogy az egyik legrégebbi, legnagyobb kiterjedésű érsekséget kell összefognia, az ország második legnagyobb templomát működtetnie, hívő emberekkel megtöltenie?
– A Szent István korabeli egri egyházmegye területe több mint kilencvenezer négyzetkilométer volt, közel akkora, mint a mai Magyarország. Területét tekintve ma is a legnagyobb. A hívek számát illetően csak az Esztergom–budapesti Főegyházmegye nagyobb nála. Karácsonykor, húsvétkor, pünkösd ünnepén olyanok is betérnek Isten házába, akik egyébként nem jutnak el oda. Ezeken a jeles napokon minden ember nyitottabbá válik a jó befogadására. Év közben is vannak olyan találkozóink, amikor az általunk meghívott közösségek töltik meg a bazilikát. Ilyenek az évenként ismétlődő ministránstalálkozók, ilyen volt a cigány zarándoklat vagy az egyházközségi képviselő-testületek találkozója. Nagy élménye az egybegyűlteknek látni azt, hogy nincsenek egyedül, hogy sokan vannak, akik ugyanazt a szolgálatot végzik, amelyre ők a maguk kis körében vállalkoztak.
– A hagyomány szerint az egri egyházmegye – tán – első püspöke, Buldus, Szent Gellérttel együtt szenvedett vértanúhalált. Gellértnek szobra áll a Duna partján, Buldust szinte mindenki feledte. Életpéldája mellett mégsem mehet el szótlanul az utókor s XXI. századi utóda sem
– Annál is kevésbé, mert korunk is tele van feszítő ellentmondásokkal. Ma például karácsony ünnepe sokak számára egyszerűen csak a szeretet ünnepe, az ajándékozásé és a családi együttlété. Pedig semminek sem lenne szabad eltakarnia az ünnep eredeti tartalmát, Jézus Krisztus születését. Isten azért lett emberré általa, hogy megváltson bennünket. Ez az örömhír tölti ki a mai Krisztus-követők életét. Jézus Krisztus miatt szenvedett vértanúhalált Szent Gellért és Buldus is. Nem azért, mert forrófejűek voltak, és keresték maguknak a bajt, hanem mert életüket Istennek szentelték, és tették a kötelességüket. A hétköznapi helytállás az ő életükben idevezetett. Ezért példájuk nem is annyira a vértanúságról, mint inkább a kötelességről szól. Meg arról, hogy a nyájat minden időben és minden körülmény között meg kell védeni. Hogy milyen áron? Mindenáron!
