Hat azonnali kérdéssel találták meg Orbán Viktort a parlament hétfői ülésén.
Elsőként Lukács Zoltán (MSZP) érdeklődött nála egy ciprusi offshore tulajdonú céggel kapcsolatban, amely Magyarországon ruház be. Orbán Viktor közölte, a nálunk beruházó cég magyar, csak a tulajdonosa ciprusi, ráadásul hat magyar alvállalkozót is foglalkoztat. Azt kérte Lukácstól, lehetőleg az ilyen szintű kérdésekkel ne őt keressék, hanem valamelyik érintett minisztert.
Kisvártatva Vona Gábor, a Jobbik elnök-frakcióvezetője tudakolta Orbántól, hogy hová tűnt a lendület a vizsgálóbizottság tekintetében a kémbotrány kirobbanása után. A kormányfő szerint két komoly szála is van az ügynek, az egyik a tömeges emberi jogi jogsértés, a másik pedig az ország döntéshozóinak esetleges befolyásolása. Arra kérte a Jobbikot, hogy a vizsgálóbizottság felállításával kapcsolatban várják meg Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető bejelentését.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint az ellenzéki pártok saját maguk hiúsították meg, hogy parlamenti vizsgálóbizottság jöjjön létre Horváth András állításainak kivizsgálására. Kocsis Máté hétfői budapesti sajtótájékoztatóján ezt azzal indokolta, hogy tavaly MSZP-s képviselők egy olyan módosító indítványt nyújtottak be, amelyben egyebek mellett azt kezdeményezték: országgyűlési vizsgálóbizottság ne vizsgálhasson olyan ügyet, amely folyamatban lévő büntetőeljárás tárgya.
Ezt a javaslatukat a Ház akkor megszavazta, a NAV-ügyben most parlamenti vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazó LMP frakcióvezetője, Schiffer András is támogatta – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója. „Ezt vagy mind tudják, és akkor álságos és hamis az ellenzék követelése és felháborodása, vagy nem tudják és elfelejtették, az pedig csak egyszerűen szomorú” – fogalmazott Kocsis Máté.
Hiteltelennek tartja a Fidesz a szocialisták áfacsökkentési javaslatait – közölte a kormánypárt kommunikációs igazgatója. Kocsis azt mondta, az MSZP kormányzása alatt az alapvető élelmiszerek áfája 25 százalékra emelkedett, vagyis megduplázódott, éppen ezért hiteltelen minden MSZP-s javaslat az ügyben. A fideszes politikus szerint ha a szocialisták komolyan gondolnák az áfacsökkentést, akkor kormányzásuk alatt megtették volna, de legalább nem emelték volna duplájára a forgalmi adót. (MTI)