–Ön iskolatársként ifjúkorától ismerte Antall Józsefet. Milyen útravalót kapott a piarista gimnáziumtól, neveltetéstől az a generáció?
– Egy osztállyal fölöttem járt, ám a cserkészéletben találkoztunk. Érdekes és nehéz időszak volt ez nekünk. Félig-meddig gyerekfővel átvészeltük a világháborút, majd az azt követő politikai viharokat. Az iskola sokkal többet jelentett számunkra, mint a későbbi vagy a ma fölnövő generációknak. Antall József ’42-ben kezdte a nyolcosztályos gimnáziumot, én egy évvel később. Itt éltük át közösen az ostromot, majd együtt segítettünk újjáépíteni a szétlőtt rendházat és iskolát a Duna-parton. Az épület nagyon megsínylette a harcokat, miután alatta, a ma is meglévő átjáróban állítottak föl az oroszok egy ágyút, amellyel a Várat lőtték. Így aztán Budáról is tüzeltek ránk, s ez az épületben borzalmas pusztításokat okozott. E viszontagságok után találtak egymásra s az újabb, embert próbáló feladatokra a pincéből éppen csak kikapaszkodó, az életbe beleigazodó diákok. Vagyis mi mindannyian.
– Tehát ez a háborús, együtt megszenvedett történelem nagyobb felelősségérzetet, komolyabb politikai érdeklődést váltott ki a gimnazistákból? Ez hatott az ifjú Antall Józsefre is?
– Valahogy így kellett lennie. Ám az ő apja nagyon komoly kormányzati feladatokat látott el, 1946-ig az új kabinetben is részt vett miniszterként. Úgy vélem, Jóska a nagyon mély politikai érdeklődését tőle örökölte. Egyébként nem volt kiemelkedően jó tanuló, de történelemből, közgazdaságtanból mindig jelese volt és érdekelték a nyelvek. A cserkészet és a különböző ifjúsági mozgalmak is sokat jelentettek nekünk. A háborús viszonyok különösen bizalmassá tették a tanárokkal való kapcsolatunkat. Bármikor hozzájuk fordulhattunk – igyekeztek mindent megadni nekünk. Jóska különösen jó viszonyban volt a történelemtanárukkal, doktor Gál Istvánnal, akire felnézett. Az 1947–48-as tanévben diákönkormányzatot szerveztünk, amelynek elnöke Oláh György volt, aki évtizedek múltán Nobel-díjat kapott, alelnöke pedig Zlinszky János, a későbbi alkotmánybíró. Az 1948-as év mindanynyiunk életében nevezetes volt. A forradalom és szabadságharc századik évfordulóját fényesen megünnepeltük, amiben Antall József is szerepet vállalt. De amikor befejeztük a tanévet, egyszerre államosították az egyházi iskolákat, így a mi gimnáziumunkat is.