Széles Sándor szombat délelőtt a sajtó képviselőinek nyilatkozva elmondta, hogy a megyében súlyos baleset nem történt, forgalmi akadály nem keletkezett. Ahogy a tavaszi havazás idején, most is az okozott problémát, hogy Fejér, illetve Komárom-Esztergom megyében akadt meg a forgalom, elsősorban balkáni országokból érkező, a téli időjárásra rosszul, vagy fel sem készített kamionok miatt – tette hozzá a kormánymegbízott.
A megyei védelmi bizottság elnökeként azért rendelt el a teherjárműveket érintő forgalomkorlátozást Győr-Moson-Sopronban, mert – mint fogalmazott – „nem akartunk olyan helyzet elé állni, mint tavasszal”.
Hangsúlyozta, hogy a megyében az észak-déli forgalom zavartalan, de már felkészültek arra az esetre, ha a helyzet romlana. Mint mondta, a Duna vonalától délre ugyan sózták az 5-10 centiméteres havat, de ennek ellenére több helyen lefagyott. A napközbeni felmelegedés várhatóan a kora délutánra olvaszthatja fel a jeges, jégbordás szakaszokra fagyott csapadékot – tette hozzá.
A viharos szél miatt szombat reggelig országszerte mintegy száz esethez riasztották a katasztrófavédelem egységeit – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Hajdu Márton elmondta: a legtöbb esetük az északnyugati megyékben, valamint a fővárosban és az agglomerációban volt. A viharos szél jellemzően épületkárokat okozott. Emellett a leszakadt faágak, kidőlt fák okoztak problémákat. Ezekkel összefüggésben előfordultak kisebb áramkimaradások is – tette hozzá.
Éjfél óta tizenhat esethez riasztották a fővárosi tűzoltókat vihar okozta károk miatt – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombat délelőtt az MTI-vel. Kisdi Máté kiemelte: a katasztrófavédelem azt kéri, hogy a heves szél miatt az ajtókat, ablakokat gondosan zárják be, a redőnyöket vagy húzzák fel, vagy engedjék le teljesen, a gépjárművekkel pedig ne parkoljanak nagy, idős fák alá.
Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megye teljes területére, Fejér és Pest megye több járására valamint Budapestre másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat a várható viharos erősségű szél miatt. A következő órákban a legerősebb széllökések az óránkénti 90 kilométeres erősséget is meghaladhatják.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!