Fodorék önálló indulásra készülnek

A Liberálisok vezetője szerint jó ideje számítani lehetett arra, hogy összeborulnak az ellenzéki pártok.

KG
2014. 01. 13. 9:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jó ideje a levegőben volt már az ellenzéki pártok összeborulása – jelentette ki Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke az M1 Ma reggel című műsorában. A politikus emlékeztetett: „Amikor megkötötte az MSZP és az Együtt–PM az elhibázott megállapodásukat, kritikaként már akkor elhangzott, hogy azt kellene csinálni, amit végül a pártok most tettek, az utolsó pillanatban.”

Arra a kérdésre, hogy működőképesnek gondolja-e a formálódó pártszövetséget, azt mondta: az elmúlt hónapokban az volt az érzése, mintha az ellenzéki oldalon többen is a kudarcra készültek volna, és arra, hogyan próbálják majd a felelősséget megosztani. A mostani szövetségben azonban mindenki abban lesz érdekelt, hogy nyerjen. Ez egy más helyzetet eredményezhet a felek között, lehet, hogy az eddigi veszekedések zárójelbe tevődnek – érvelt Fodor.

Arra a kérdésre, hogy a liberálisoknak van-e helyük a formálódó szövetségben, azt válaszolta: ha a felek partneri viszonyra törekednek és arra, hogy széles körű legyen az összefogás, akkor mindenképpen.

Fontosnak nevezte, hogy a közös miniszterelnök-jelöltről az MSZP mondja ki a végső szót. Szerinte evidens, hogy ne egymással versengő listák, hanem közös lista legyen, és fair megállapodást kössenek a pártok a képviselői helyekről. Úgy vélte: hét-tíz nap alatt lezárulhatnak az ellenzéki pártok közötti tárgyalások.

Hangsúlyozta: egyelőre gőzerővel folytatják a felkészülést az önálló indulásra, keresik, tréningezik a jelöltjeiket. Jelenleg mintegy ötven jelöltjük van, ami bőven fölötte van annak, amivel országos listát lehet állítani – mondta Fodor, aki szerint a fóti eredmény azt mutatta meg, hogy szükség van az önálló, liberális alternatívára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.