Ilyen kampányra készül a kormánypárti politikus

Harrach Péter szerint az ellenzék minden helyzetben a kormány teljesítményét igyekszik csökkenteni.

PR
2014. 01. 12. 12:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Harrach Péter, a KDNP elnökhelyettese a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában úgy fogalmazott: nem hagyható figyelmen kívül, hogy kampány van, az ellenzék minden helyzetben a kormány teljesítményét igyekszik csökkenteni, s a kampányban ez még inkább igaz. Ha azonban szembeállítjuk a mostani kormány teljesítményét az előző nyolc évvel, akkor egyértelmű, hogy ki nyeri meg a választást, hangsúlyozta a politikus, aki úgy tapasztalja, személyi lejáratás eddig is volt, a mostani kampány azonban más, hazugságok, rágalmazások, csúsztatások jellemzik, nem a labdát, hanem a lábat rúgják.

A választásokig hátralévő rövid idő arról fog szólni, hogy az ellenzéki pártok rágalmazzák a kormányt, a kormánypártok pedig igyekeznek bemutatni a teljesítményüket – véli a politikus, aki szerint a kormány tevékenységét illető hazugságokra válaszolni kell. A szocialista képviselők azon nyilatkozatára, hogy a válságot a Fidesz idézte volna elő, a KDNP elnökhelyettese úgy reagált, nyilvánvaló ennek a hamissága, a tények azt mutatják, hogy a Fidesz–KDNP kezelte a válságot, amely 2008–2009-ben tört ki, Magyarországon azonban már 2007-ben is olyanok voltak a mutatók – a GDP, a reáljövedelmek, a reálnyugdíjak csökkenése –, amelyek megelőzték a válságot – magyarázta Harrach Péter.

Arra a kérdésre, hogy vajon mi okozza a magyarok és az unió konfliktusát, a KDNP elnökhelyettese úgy válaszolt: ennek alapvetően három oka van. A támadások gyökere egyrészt politikai, mert a kétharmados győzelmet nehezen viseli a hazai és az európai baloldal. A gazdasági oka a bankadó és a multinacionális cégek megadóztatása, amely ellenérzést keltett a megadóztatott cégek politikai támogatóinak körében, s ehhez társul az, hogy a nemzeti vagyon visszaszerzésének folyamatában vannak sérülések azoknál az idegen cégeknél, akiknek át kell adniuk a terepet. Harrach Péter véleménye szerint a legfontosabb azonban az eszmei, ideológiai ok, hiszen két világ küzd egymással Európában. A nyugati kultúra válságát jelzi, hogy elvágták a keresztény gyökereket, amelyek nélkül Európa nem tud az lenni, ami volt, ez identitás- és értékválsághoz vezetett, s gyanakodva néznek a hagyományos európai értékrend képviselőire – olvasható a Hirado.hu-n.

Magyarország azonban kitart amellett, amit elkezdett – hangsúlyozta a politikus. A váltót átállítottuk, új pályán van az ország – s ez az értékek világában is igaz – fogalmazott Harrach Péter. Hozzátette: igaz abból a szempontból is, hogy a kormány minden területet megpróbált a saját lábára állítani, hogy ne termelje újra az adósságot. Ez érvényes a nyugdíjrendszerre, a közigazgatásra, az önkormányzatokra, az oktatási rendszerre – bár utóbbi összetettebb, hiszen ott elsősorban nem gazdasági szempontok érvényesülnek, hanem az egységes színvonalú, az egészséges társadalmat és a működőképes gazdaságot is szolgáló képzési rendszer kialakítása volt a cél –magyarázta a kereszténydemokrata képviselő.

Harrach Péter szerint kemény küzdelmek várhatók ebben az évben, de keresztény optimizmussal készül a választásokra. Arra a kérdésre, hogy milyen gazdasági, társadalmi változásokkal lenne elégedett a választások után, a politikus úgy válaszolt: az elmúlt közel négy évben a kétharmados törvények és az alaptörvény megalkotásával sikerült kijelölni az utat, most pedig be kell járni ezt az utat, vagyis át kell vinni a gyakorlatba mindazt, ami a törvények szintjén megjelent. A megkezdett folyamat folytatása és bejáratása a feladat 2014-től.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.