Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentje ünnepéhez kapcsolódva január 27-én ünnepi szentmisét mutattak be a média munkatársaiért a budapesti Egyetemi-templomban. Ezt követően adta át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nevében Székely János esztergom–budapesti segédpüspök a genfi püspökről elnevezett sajtóösztöndíjat a Központi Papnevelő Intézet dísztermében.
A szentmise kezdetén Székely János bűnbocsánatot kért azért a sok rossz hírért, amelyet ma a média kínál. Szentbeszédében rámutatott, a média, ha igazi, közvetít ember és ember között, de földi és égi között is; segíthet eljutni „a valóság forrásához és szívéhez”. Szerinte a nyilvánvaló igazság nehezen tud érvényre jutni, nehéz fölemelni a jót és a szentet, könnyebb mindent besározni, nehéz felragyogtatni az igazat. Böjte Csabát idézve azt mondta, a sötétséget nem lehet karddal szétkaszabolni. Az igazi újságíró Székely püspök szerint mécsest gyújt. A katolikus értelmiségnek, mint Székely János mondja, nagy küldetése nemcsak a korrekt informálás, hanem próbálnia kell azt is megmutatni, ami a hírek mögött van, próbáljon kicsit tanítani. „A médiának lehetne nagyon szép és nagyon szent küldetése. [ ] Mindannyian végigéltük II. János Pál haldoklását. Akkor a legtöbb tévécsatorna tele volt az ő életével, interjúkkal olyan emberekkel, akik ővele találkoztak, megismerhettük ennek a nagyszerű pápának a gesztusait”, azt lehetett érezni, hogy nyugodtság szállt erre a városra is – hozott példát az előző évtized budapesti és római párhuzamos eseményláncolatából Székely János. A püspök Ferenc pápa személyét is kiemelte, aki most is látszólag nagyon gyengén és eszköztelenül a békéért imára kér minden jóakaratú embert.
Az újságírói hivatás megbecsülésének jeléül a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2001-től minden évben ösztöndíjjal támogatja a média egy-egy munkatársát a keresztény értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletének elősegítéséért a nem egyházi sajtóban.
A jelölések alapján a püspökök testülete ebben az évben K. Debreceni Mihálynak, az MTVA kárpátaljai tudósítójának adományozza a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat.