Harrach Péter szerint a következő kormányzati ciklusnak a konszolidáció ciklusának kell lennie. A KDNP parlamenti frakcióvezetője kedd este a komáromi rendezvényközpontban tartott rezsifórumon elmondta: megtörténtek azok a nagy lépések, amelyek „a nehéz és rendezetlen helyzetben lévő ország átalakítását és világunk rendezetté tételét jelentették”.
A rezsicsökkentésről szólva elmondta: a kormány a két szereplő közül egyértelműen a fogyasztók oldalára állt a szolgáltatók túlzott nyereségének elvételével. A kormány további feladata garantálni az ország energiabiztonságát. A Magyarország egészének energiabiztonságát szolgáló intézkedések – például a paksi fejlesztés – újabb rezsicsökkentés lehetőségét készítik elő – közölte a kormánypárti politikus.
„Április 6-a sorsdöntő dátum. Arról döntünk, hogy végleg leszámolunk a múlt elhibázott politikájával, Gyurcsány örökségével, folytatjuk a családok terheinek csökkentését, és talpra áll Magyarország” – jelentette ki Kontrát Károly államtitkár. Korábban erre hívta fel a figyelmet Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője is Szerencsen.
Kijelentette, a rezsicsökkentést azért kell megvédeni, mert a túlzott haszontól eleső cégek „nyilván meg fogják azokat a lehetőségeket mozdítani, amelyek saját kormányaik rendelkezésére állnak”. A politikus szerint nemzetközi szinten is védelemre szorul a rezsicsökkentés, és a külföldi támadások mellett az ellenzék is csak szóban támogatja, de „tettekben és a gyakorlatban” gátolják az intézkedéseket.
Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának vezetője kedden Pécsett, a Védjük meg a rezsicsökkentést! című lakossági fórum előtti sajtótájékoztatón elmondta: a rezsicsökkentés továbbvitelének célja, hogy Magyarország kínálja Európában a legolcsóbban az energiát. Hangsúlyozta, az energiaárak idei, harmadik csökkentésével az európai átlagot fogják fizetni a magyar családok.
Mint mondta, az idén három lépésben lesz kisebb a rezsi: a gáz ára április 1-jével 6,5 százalékkal, az áramé szeptemberben 5,7 százalékkal, a távhőé októberben 3,3 százalékkal csökken. Németh Szilárd úgy fogalmazott, 2014 a rezsiharcnak, a rezsicsökkentés megvédésének és továbbvitelének éve lesz.