Google-alapú térképet is bevetnek a választáson

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Sok lesz az érvénytelen levélszavazat, Londonban szavaznak a legtöbben, nem lesz kampánycsend, de mindent nem lehet.

LM
2014. 03. 31. 12:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Többen is arra hívták fel a figyelmet, hogy a területi kampánytilalom a törvény szerint csak a közterületekre vonatkozik, a magánterületekre, így például a lakóházakra, azok kertjeire már nem. Az NVB iránymutatásai a törvény értelmében a választási szerveknek szólnak és rájuk nézve sem kötelező érvényűek, lényegében a testület többségi álláspontját tükrözik, és azokkal a helyes jogalkalmazást kívánják segíteni.

Lezárult a külképviseleti névjegyzékbe vétel szombaton, a névjegyzékben 28 152-en szerepelnek – mondta a Nemzeti Választási Iroda elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Pálffy Ilona közölte, a legtöbben Londonban kívánnak szavazni, 5373-an szerepelnek ennek a külképviseletnek a névjegyzékén. Megjegyezte: Londonban egy 600 négyzetméteres termet bérelnek, és itt fogják megtartani a voksolást, a londoni konzul tájékoztatása szerint akár 20 ezer ember is tudott volna ott voksolni.

Münchenben a képviselet udvarán állítanak fel egy sátrat, és abban lesz a szavazás, ott 3104-en szerepelnek a névjegyzékben; Brüsszelben 1838-an, Bernben (ott szintén sátorban szavaznak majd) 1376-an, Berlinben 1347-en, Bécsben 1146-an, Hágában 1108-an, Csíkszeredán 1001-en kívánnak voksolni.

Négy évvel ezelőtt az országgyűlési választás első fordulójában 8807 választópolgár szerepelt a külképviseleti névjegyzékben. A külképviseleteken a magyarországi szavazás napján lesz a voksolás, de az amerikai kontinensen az időeltolódás miatt szombaton lehet szavazni.

Várhatóan sok lesz az érvénytelen levélszavazat – mondta a Nemzeti Választási Iroda elnöke. Pálffy Ilona közölte: az NVI-hez eddig érkezett visszajelzések szerint a választók nem elég gondosan töltik ki azonosító nyilatkozatukat, illetve nem ügyelnek arra, hogy a szavazatot tartalmazó borítékba ne tegyék bele az azonosító nyilatkozatukat.

A visszaérkezett és ellenőrzött levélszavazatoknak általában a 10 százaléka hibás, de van olyan munkaasztal, ahol a 30 százalékuknál volt valamilyen érvénytelenséget okozó probléma. (A személyes szavazásnál a leadott voksoknak körülbelül 1 százaléka szokott érvénytelen lenni.)

Hétfőn kezdődött meg a beérkezett levélszavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzése. A postán küldött több mint tizenegyezer szavazat mellett már a csíkszeredai, a szabadkai és a kolozsvári külképviselet is eljuttatott az NVI-be körülbelül tízezer levélszavazatot, ezek feldolgozása hétfőn kezdődött meg.

A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak az áprilisi országgyűlési választáson, és az NVI-hez már másfél hete folyamatosan érkeznek a levélszavazatok.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.