Gyurcsány kihasználta és hazugsággal vádolja az asszonyt

A DK-elnök vádaskodni kezdett a berettyóújfalui eset kapcsán, pedig pont a pártnak lenne magyaráznivalója.

2014. 03. 06. 12:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

El a kezekkel az emberektől! Ezzel a címmel írt Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc bejegyzést annak apropóján, hogy a berettyóújfalui asszony a debreceni Dehirnek könnyeivel küszködve azt nyilatkozta, haragszik a Demokratikus Koalíció elnökére, amiért az ő engedélye nélkül közölték a felvételt. A közösségi oldalon vádaskodásba kezdett a korábbi kormányfő, pedig több olyan részlet is van, ami kapcsán pont hogy a Demokratikus Koalíciónak kellene több részletet tisztáznia.

„Új ismerőseink lakásán voltunk Berettyóújfalun. Készültünk az esti fórumra. A társaságban lévő egyik hölgy, akit korábban soha nem láttunk, egyszer csak mesélni kezdett” – kezdi írását Gyurcsány, ami több ponton is ellentmond annak, amit az asszony még korábban elmondott. Vigh Anikó szerint február 17-én készült a felvétel, Berettyóújfalun viszont 21-én tartott lakossági fórumot a pártelnök. Gyurcsány „új ismerőseinek lakása” pedig a hölgy elmondása szerint az a ház, ahol ő takarított alkalmanként. A nő a Dehirnek elmondta azt is, hogy ő már akkor jelezte a kamerázóknak, hogy „lehet, hogy pár nap múlva rendeződik a helyzete, és visszakapja a segélyt”, amikor elkezdték a felvételt. Gyurcsány új bejegyzésében ez egyébként „készséges vállalkozásként” szerepel.

„Az anyagot Pestre hoztuk, összeállítottuk, egyetlen szó vagy mondat kihagyása nélkül. Ígéretünkhöz híven visszaküldtük a hölgynek az anyagot, és kértük engedélyét a nyilvánosságra hozatalhoz, melyet ő némi hezitálás után megadott és hozzájárulását többször megismételte. Az anyag ilyen előzmények után került ki a közösségi oldalamra.” Ez a folytatás gyurcsányi verziója, ami a berettyóújfalui nő szerint teljesen másképp nézett ki. Közölte, hogy hiába várt a felvételre, egyszer csak egy SMS-t kapott, hogy a videó kint van a neten. (Azt nem akarta elárulni, hogy kitől jött az üzenet.) Vigh Anikó arra számított, hogy elküldik a felvételt „oda, ahova jár”, vagyis feltételezhetően oda, ahol a videó készült, abban a házban, ahová takarítani járt. A publikálás után pedig már hiába próbálta elérni Gyurcsányt az asszony, csak egy titkárnővel tudott beszélni.

A nő sírva nyilatkozta a Dehirnek, hogy haragszik Gyurcsányékra, mert ígéretük ellenére publikálták a videót az ő engedélye nélkül. Hozzátette, hogy őt el tudja tiporni bárki, de a DK-sok „ott vannak fönn és senki nem fogja őket felelősségre vonni ezért”. A pártelnök erre még csak nem is reagált semmit, az ügy kapcsán a Fideszt és a médiát kezdte vádolni, hogy zaklatták a nőt és hogy újra veszélybe sodorták riportalanyának az állását. Ezzel viszont szemben áll az, amit párttársa, és a baloldali összeborulás helyi jelöltje, Varju László nyilatkozott: szerinte korrekt vizsgálat zajlott le a helyi munkaügyi kirendeltségen a berettyóújfalui panaszos ügyében, a legfontosabbnak pedig azt nevezte, hogy a hölgy megkapta a neki járó támogatást és nem érte anyagi kár.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.