Kövér: Gyurcsányék programja komoly fenyegetés

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Magyarország egy átlagos olaszországi vagy franciaországi életnívó esélyét kínáló polgári ország lehet.

TK
2014. 03. 31. 20:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az előző ciklus végéhez képest ma Magyarországon 280 ezer emberrel több dolgozik, a foglalkoztatottsági mutatók a rendszerváltozás óta nem voltak ilyen jók – emelte ki Kövér László, majd hozzáfűzte, hogy ez a közmunkaprogram mellett jelentős részben a versenyszférának is köszönhető.

Az Országgyűlés elnöke úgy vélte: a gazdaságpolitika mellett más ágazatok, alrendszerek átalakításának eredményei később jelentkeznek, ugyanakkor fontos, hogy a sikereket megvédjék, a munkát folytathassák.

Kövér László azt mondta, hogy ha az ország többsége nem a mostani politika folytatására szavaz, „nem kell különösebben találgatni, mi következne, elég figyelmesen olvasni a baloldal önmagának is ellentmondó, zagyva programját”. „Ha a kormányváltó összefogás alkotta öt politikai erőnek külön-külön vett programját összeraknánk és beadnánk egy kutyának, megdöglene tőle” – közölte.

„Gyurcsány Ferenc csapatának programja komoly fenyegetés mindazokra, akiket az elmúlt négy év pozitívan érintett. Arra, hogy ezt komolyan kell venni, bizonyíték a 2002. év, amikor a szocialistáknak sikerült többet ígérni az embereknek annál, mint amit a Fidesz megvalósított, majd kormányra kerülésükkor romba döntöttek és visszavettek mindent” – tette hozzá Kövér László.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.