Még Biszku vezetőtársai is sokallták a megtorlásokat

„A mi karhatalmunk olyan, hogy lelövi mindazokat, akiket kell” – hangzott el a korabeli jegyzőkönyvek szerint.

A bíró több iratot olvasott fel a vádnak azzal a részével kapcsolatban, mely szerint 1957. március 9-én a székesfehérvári karhatalom tagjai Martonvásáron három akadémiai kutatót, aki részt vett a forradalomban, súlyosan bántalmaztak.

Biszku Béla belügyminiszterként ismerte a bűncselekményről szóló hivatalos jelentést, a hatályos törvényi rendelkezéssel ellentétben azonban nem intézkedett a felelősségre vonás érdekében.

A kedden felolvasott iratok szerint akkoriban a szemtanúk elmondták, hogy a részeg karhatalmisták válogatás nélkül verték a település utcáján és vendéglátóhelyein eléjük kerülő embereket, a három kutatónál pedig házkutatást tartottak, fegyvereket kerestek, de csak röpcédulákat találtak, mire bevitték mindhármukat a rendőrőrsre, és órákon át gumibottal ütötték őket. A sértettek között volt idős, beteg ember és kitüntetett kutató is, gyógyulásuk hetekig tartott.

Az ismertetett dokumentumok szerint még a korabeli rendőri és pártvezetők sem helyeselték a Martonvásáron történteket. Az elkövetőket parancsnokaik felfüggesztették, áthelyezték, pártfunkcionáriusok pedig úgy vélekedtek, hogy az ilyen cselekmények azért károsak, mert eltávolítják a lakosságot az állampárttól.

A keddi tárgyaláson a bíró felolvasott az 1956. decemberi, negyvenhat halálos áldozatot követelő salgótarjáni sortűzzel kapcsolatos iratokat is, amelyek szerint karhatalmisták és szovjet katonák lőtték a téren összegyűlt, majd a lövések elől a földön menedéket kereső embereket. Eközben a térről kivezető utcákat járművek torlaszolták el.

A korabeli jegyzőkönyvek szerint az 1956-os forradalom után az MSZMP vezető testületeinek ülésén elhangzott, hogy „a mi karhatalmunk olyan, hogy lelövi mindazokat, akiket kell”. Akkoriban az „éberség fokozása” volt napirenden, a rendőrség és a karhatalom „a népi demokrácia erős támasza” volt, hűséges a párthoz és az államhoz, feladata az „ellenforradalmi” szervezkedések szétverése volt, és ezért a párt vezető szervei nem mulasztottak el köszönetet mondani és elismerni a karhatalom érdemeit.

A hivatalos iratok szerint volt, aki arról beszélt a forradalom leverése után, hogy bár elvileg nem támogatja a halálbüntetést, „őrültség gyilkosok között humanitásról fecsegni”.

Biszku Béla korábban tagadta bűnösségét, de vallomást nem kívánt tenni, kedden is némán hallgatta a többórás iratismertetést. A következő tárgyaláson a martonvásári eseményekkel kapcsolatban tanúkat hallgat meg a bíróság.

Az 1956-os forradalom leverése után Biszku Béla tagja volt az 1956. november elején megalakult Magyar Szocialista Munkáspárt központi irányító és döntéshozó testületének, az Ideiglenes Intéző Bizottságnak, amely létrehozta és irányította az úgynevezett karhatalmat. A vád szerint a karhatalom a forradalom leverése után részben rendfenntartó, részben a megtorlásban közreműködő és a polgári lakosság ellen fellépő fegyveres csoport volt.

A fegyveres alakulatok a polgári lakosságra leadott sortüzekkel szándékos emberöléseket követtek el: 1956. december 6-án Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál lezajlott „vörös zászlós” tüntetésen hárman vesztették életüket, két nappal később Salgótarjánban a megyei rendőr-főkapitányság épülete előtt pedig a karhatalmisták és szovjet katonai erők fegyvereitől negyvenhatan, köztük nők, gyerekek, egyikük csupán tízéves volt.

Biszku Béla az ügyészség szerint azért nem intézkedett a felelősségre vonás érdekében, mert a polgári lakosságra leadott sortüzekkel elkövetett emberölésekre a szűkebb pártvezetés más tagjaival együtt ő adott utasítást. A vádbeli cselekmények az ügyészség szerint háborús bűntettet valósítanak meg, továbbá azt is a terhére rója Biszkunak az ügyészség, hogy egy 2010-es interjúban tagadta a kommunista rendszer által elkövetett népirtás tényét.