A munkásoknak a XIX. századra, az ipari forradalmat követően összekuszálódott helyzetére a május 1-jei munkaszünetet nagy nehezen kiharcoló munkásmozgalmakon kívül a munkások ügyét sok évszázada szívén viselő, nekik példaképet is állító katolikus egyház is reagált – a régi korok forrásairól később. 1891-ben XIII. Leó pápa először adott ki szociális témájú körlevelet, a nevezetes Rerum Novarumot, amelyben a munkáskérdés minden aspektusát górcső alá veszi az egyház.
Felismeri, hogy az ipari forradalom miatt megváltoztak a termelési technikák, ami miatt a munkáltatók széles rétegek foglalkoztatásáról mondtak le hirtelen, illetve csökkentették következmények nélkül embertelen mértékig a béreket, növelve ugyanígy a munkaidőt. A munkások tömegei ébredtek öntudatra, és ez egy sor egyéb dologra is felhívta a figyelmet: hogy a munkáltatókat a fösvénység és az indokolatlan nyereségvágy fűti, de arra is, hogy az túlzott egyenlősítési törekvések – vagyis a szocializmus – tévutat jelentenek. 1891-ben jártunk a dokumentum születésekor, bőven a Szovjetunió alapítása előtt...
De merüljünk el kicsit a mai fülnek sem egyáltalán idegen Rerum Novarumban! Helyteleníti a szegény rétegek irigységének kijátszását a gazdagok ellen, amire alapozva a szocializmus majd később elveti az „igazságtalan magántulajdont”. A kollektivizálás ugyanis megzavarja az államrendet, és minden egyes birtokosnak káros, illetve ellentétes a természetjogból fakadó, munkabér fölött való rendelkezés jogával. Ne feledjük: a „Mások tulajdonát ne kívánd!” parancsolattal is ellentétben áll az államosítás.
A Rerum Novarum szerint az élet fenntartásának alapja kizárólag az a munka, amellyel valaki a földjét műveli vagy mesterségét űzi, és ennek bére végeredményben nem máshonnan, mint épp a föld sokféle termékéből származik, majd azokra cserélődik be.
Szintén mindig aktuális szófordulatokkal ostorozza a Rerum Novarum azokat a törekvéseket, amelyek az embereket egyformákká akarják tenni, illetve társadalmi rétegeket (munkás-tőkés) állítanak egymással szembe.
Ezzel szemben elvárja a kölcsönös tiszteletet, elfogadást munkáltató és munkás között, és a közös érdekek mentén való együttes munkálkodást tartja üdvösnek – az Ó- és Újszövetség rengeteg ponton érinti ezt a témát a mózesi törvényektől a jézusi tanításig: a földi dolgok értékét csak akkor érthetjük meg, ha a lélek az örökké való élet felé tekint.
Ezt apró pénzre váltva az államnak a Rerum szerint mindenki érdekvédelméről az államnak egyformán gondoskodnia kell, ezek között kiegyenlítő módon kell fellépnie a béke és az igazságosság eszközeivel. Részletekbe menően még a sztrájkjoggal, a méltányos fizetéssel és a munkaidő kiszabásával is foglalkozik a dokumentum, megemlítve, hogy a sztrájkhoz vezető problémát kell elsősorban orvosolni.
Külön figyelmet szentel a Rerum Novarum annak, hogy mire való a munkaszüneti nap. Helytelennek tartja ugyanis, hogy „henyélésre”, „más bűnök elkövetésére” használjuk; a munkaszüneti nap ünneplésre való.
A munka ünnepe korábban tehát egy egész hónapon át tartott Szent József, az ács, a munkások védőszentje tiszteletében, a május elsejei rögzítést 1955-ben rendelte el XII. Piusz pápa.
A Dávid családjából származó József immár kétezer esztendeje volt jegyese egy Mária nevű fiatal lánynak, aki a Szentlélektől áldott állapotban volt, és fiút szült, Jézust. Az ács József kétkezi munkával tartotta el családját, és példaképévé is vált a gyermek Jézusnak, aki fiatalon kitanulta a mesterséget és csatlakozott hozzá a famegmunkálásban.
Szent Józsefet munkáspéldaképként egyébként még XI. Piusz pápa tüntette fel évtizedekkel a május 1-jei rögzítés előtt: „az egyház óriási küzdelmét a világkommunizmus ellen Szent Józsefnek, az egyház legfőbb oltalmazójának zászlaja alá helyezzük. Ő a munkásosztályhoz tartozott és viselte a szegénység terhét magáért és a Szent Családért”.
És ha már visszafelé lépdelünk az időben, nem árt felidézni, Munkás Szent József tisztelete legalább 1479-ig visszanyúlik, ekkor kapott neve napja ünnepnapot IV. Sixtus pápától, 1726-ban pedig I. Lipót, majd III. Károly kérelmére bekerült a Mindenszentek litániájába. Később a Habsburgok közt honosult meg a tisztelete.
