A választási vereség óta a korábbi meghatározó politikusok közül többen bírálták Mesterházyt és az MSZP fiatal vezetését. Köztük volt Szekeres is: a volt honvédelmi miniszter az elmúlt hetekben többször felvetette egy új baloldali párt alapításának lehetőségét. A Híradó tudósítása szerint Harkányban azt mondta: nem ért egyet azokkal, akik szerint elég megreformálni az MSZP-t. Úgy véli, hogy egy teljesen új szervezetet kell létrehozni az MSZP bázisán.
Kovács László korábbi pártelnököt is meghívták Harkányba, de azt mondta, egy külföldi út miatt nem megy el. Délután viszont még Győrben DK-s politikusokkal közösen kampányolt. A Híradónak arról beszélt: a választási vereség után az egyik fontos feladat megvizsgálni, hogy alkalmas-e a jelenlegi pártvezetés az MSZP irányítására. Kovács a Hír TV-nek azt mondta: ő vállalná a felkérést.
MSZP-s források szerint a párt jövőjét meghatározhatja, hogyan szerepelnek az európai parlamenti választáson. Ha rossz eredményt érnek el, akkor akár már nyár elején komoly változások indulhatnak el a pártban – olvasható a közmédia honlapján.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!