Szilánkokra hullik a baloldal

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kolber István szerint maguktól jönnek a Demokratikus Koalícióba az MSZP-sek.

Bákonyi-Katona
2014. 06. 10. 3:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Nem hívogatjuk őket, jönnek maguktól – mondta Kolber István arról, hogy mintegy egyharmaddal nőtt a kaposvári DK tagsága. A párt helyi vezetője a Somogy TV-nek úgy fogalmazott, többen vannak, akik az MSZP-ből vagy annak „háza tájékáról” érkeztek.

Majdnem botrányba fulladt A BAL – Balpárt első kongresszusa, miután tettlegességig fajult egy vita az egyik meghívott előadó és a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) elnöke közt. Úgy tudjuk, a múlt szombati rendezvényen a vendégként jelenlevő MEASZ-elnök, egyben MSZP holdudvarához tartozó politikus a magát feministaként meghatározó Szatmári Rékának több ízben is arra célzott, nézetei összefügghetnek a nemi életével. Szatmári elmondása szerint előbb kikérte magának a MEASZ-elnök megjegyzéseit, majd amikor a politikus folytatta, megmarkolta a nemi szervét, mondván, így próbált utánajárni, annak mérete miként függ össze a politikus antifasiszta nézeteivel. Hanti Vilmos az érintett elmondása szerint több tanú jelenlétében erősen karon vágta, majd távozott a kongresszusnak helyet adó budapesti romkocsmából. Szatmári Réka bejelentést tett az ütés nyomán, feljelentést azonban nem. Lapunk megkereste az ügyben tegnap Hanti Vilmost is, aki nem akart nyilatkozni. Annyit elismert, „valami volt”, tagadta ugyanakkor, hogy erősen megütötte volna a nőt. A BAL – Balpártot idén márciusban jegyeztették be. A párt honlapján az elnök Galba-Deák Ádám azt ígéri, a szervezet „a morális megújulás fontos és jelentős szereplője lesz Magyarországon a következő években.” (Gy. Á.)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.