Tovább lassult a népességfogyás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

2014 első négy hónapjában lényegesen kedvezőbb adatok láttak napvilágot, mint egy évvel ezelőtt. Idén eddig többen születtek és kevesebben haltak meg, mint 2013-ban.

KA
2014. 06. 24. 7:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy hónappal ezelőtt arról írtunk, hogy az év első három hónapjában több gyermek született, a halálozások száma csökkent, és többen kötöttek házasságot, mint az előző év azonos időszakában, így folytatódott a januári és februári tendencia, amikor az év első két hónapjára vonatkozó adatsor tanulsága szerint a halálozások száma 21 119 volt, ami 3,9 százalékos csökkenést jelent a korábbi év első két hónapjához viszonyítva. Itt azonban meg kell jegyezni azt is, hogy a születések száma némileg mérséklődött. Kizárólag az első havi adatok pedig azt mutatták meg, hogy amellett, hogy kevesebben haltak meg, a születések száma is nőtt. A statisztikai hivatal a 2013-as évről előzetes adatokat jelentetett meg még februárban, ami a népességfogyás lassulását mutatta ki.

Ami a jövőt illeti: akár nyolcmillió fő alá is csökkenhet Magyarország népessége, de a velünk szomszédos országokban is drasztikus visszaesést jósolnak. Pongrácz Tiborné, a Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese a csökkenést a társadalom folyamatos értékrendváltozásával indokolta portálunknak adott interjújában. Megállapította azt is, a tudatos gyermektelenség kialakulása súlyos veszélyt jelent. A kormány családok érdekében hozott intézkedéseiről bővebben ide kattintva olvashat.

Az elmúlt 20 évben nem volt összehangolt cselekvés a külhoni magyarság érdekében – jelentette ki a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője. Szász Jenő a Lánchíd Rádióban elmondta: a külhoni magyar szervezetek működése sem hozta meg az ottani közösségek gyarapodását, így ma már óriási ütemű a népességfogyás. Éppen ezért készítették el a Nemzetegyesítés Fejlesztési Programját, amely modern gazdasági eszközökkel kíván választ adni a problémákra. Hangsúlyozta: a dokumentum hangsúlyos eleme az ifjúságkutatás.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.