Harcias beszédet mondott Tóbiás az ünnepen

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A szocialisták sajtótájékoztatón, a DK közleményben, az LMP főpolgármester-jelöltje a Facebookon emlékezett meg augusztus 20-áról.

BM
2014. 08. 20. 11:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az LMP főpolgármester-jelöltje szerint Szent István ünnepének pártjuk választói számára az a tanulsága, hogy a közösség bármikor új alapokra helyezheti addigi működését. Csárdi Antal szerdán a Facebookon megjelentetett, az augusztus 20-i ünneppel kapcsolatos üzenetében azt írta: elengedhetetlenné vált egy új közösségszervezési módszer, amely a környezet és önmagunk kizsákmányolása és öncélú pusztítása helyett „önmagunk nyugodt újratermelését és a környezetünk nyugodt továbbélésének megszervezését igényli”. Hozzátette, ezt a gondolatot ma még zöldnek nevezik, pedig arról szól, hogy a békétlenség helyett a békét, az izgalom helyett a kiegyensúlyozottságot megteremtő élet feltételeit szeretnék minél több ember számára elérhetővé tenni.

A Jobbik mindent az elszámoltatással kezdene, amitől az, akinek félnivalója van, félni fog – mondta az ellenzéki párt augusztus 20-ai rendezvényén Staudt Gábor. A Városligetben, egy sátorban megtartott eseményen programbeszédet tartó jobbikos főpolgármester-jelölt úgy fogalmazott: azok, akik visszaélnek a közösségi javakkal, lopnak, csalnak, hazudnak, akik bűnöző életmódot akarnak élni, akár az utcán bűnözve, akár „politikusbűnözői” életmódot folytatva, azoknak nem a Jobbik a pártjuk, aki viszont rendet szeretne, annak csak a Jobbik a pártja. A politikus a fővárosi közlekedés fejlesztéséről, a közbiztonsági helyzetről és a Jobbik által tervezett úgynevezett Budapest-őrség felállításáról is beszélt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.