Lapunk azon felvetésére, hogy a volt NAV-dolgozóval a közös munkát már most elkezdhetnék azzal, hogy megvizsgálják az említett köztartozások visszafizetésének lehetőségét, Juhász csak annyit mondott: minden vele kapcsolatban közölt céges ügy hazugság. Hozzátette, jogászai már dolgoznak azon, hogy a közlő médiumoktól helyreigazítást követeljenek, másokat pedig jó hírnév megsértése miatt beperelnének.
Az Együtt–PM politikusa tegnap beszélt arról, a volt NAV-os feladata az lenne, hogy az önkormányzat működésével kapcsolatos minden pénzköltés elérhető legyen az ott élők számára, emellett átvilágítaná a döntés-előkészítő folyamatokat és a szerződő partnereket is.
Horváth tavaly novemberben – konkrétumok nélkül – azt állította: nagy cégek évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, az adóhatóság pedig efölött szemet huny. Az általa közöltek alapján nyomozás indult, ahogyan az adóhatóság ellene tett feljelentése miatt is. Bár eleinte tagadta, hogy politikai ambíciói lennének, a tavaszi országgyűlési választáson mégis elindult Zuglóban. Kevesebb mint kétszázalékos eredménnyel zárt.
Mint ismeretes, Juhász Péterhez több végrehajtási felszámolási, illetve végelszámolási eljárás alá került cég kötődik. Kiderült az is, hogy a Bajnai-párt politikusának vállalkozásai ellen az adóhatóság is indított végrehajtást, a cégadatbázis szerint pedig tulajdonában és vezetése alatt álló társaságok közül többet azért töröltek, mert a cég székhelyén és a politikus megadott címén sem találtak senkit. A közhiteles cégadatok szerint Juhász rendesen megválogatta partnereit is. Különböző cégtársaihoz ugyanis további felszámolási, végrehajtási, illetve végelszámolási eljárás alatt álló cégek tartoznak, összesen közel húsz ilyen vállalkozás kapcsolható partnereihez.
Megírtuk, az Együtt–PM polgármester-jelöltjéhez nem csupán zűrös cégügyek köthetők, hanem drogos múltja miatt is többször volt dolga a törvénnyel. Juhász sosem rejtette véka alá, hogy a könnyű drogok legalizálásáért is küzd. Saját aktivistái részére készített „kampányvallomásában” a politikus fiatalkori csínyként, valamint önként vállalt próbaperek bátor vállalásaként írja le korábbi kapcsolatát a kábítószerrel, azonban valójában ennél jóval több lehetett a háttérben. A cégadatokból ugyanis kiderül, hogy Juhásznak, egy olyan – már törölt – vállalkozása is volt, amelynek bécsi anyacégétől ma is vásárolhatunk drogot és minden, cannabistermeléshez szükséges eszközt.