Tarlós: Többen megígérték, mi viszont már csináljuk

Aláírta a fővárosi elektronikus jegyrendszer szerződését a BKK a németekkel.

BuL
2014. 10. 08. 13:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tarlós István főpolgármester komoly lépésnek nevezte az időalapú jegyrendszer bevezetését, amelyet közlése szerint többen megígértek ebben a kampányban is, mert nem szólt nekik senki, hogy folyamatban van. Már 2004 körül Demszky Gábor is elkezdte ezt a munkát, de aztán nem lett belőle semmi – tette hozzá.

Elmondta, hogy az új városvezetés a BKK-t bízta meg az előkészítéssel, s 2013-ra 54,5 millió eurós, ötéves futamidőre szóló megállapodást kötöttek az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal a finanszírozásról. A főváros 5,5 milliárd forint saját forrással járul hozzá a fejlesztéshez. A tenderen először 79 érdeklődő volt, majd nyolcan maradtak versenyben.

Tarlós István úgy értékelte: a papíralapú jegyrendszer „Európa szégyene” kezdett lenni. A most kezdődő beruházás 2017-ben fejeződik be, körülbelül 800 beléptetőkaput állítanak fel a metróállomásokon, de például a HÉV-ek esetében lesz, ahol falra, oszlopokra helyezhető érvényesítő berendezés működik majd, s további 2500 autóbuszon, trolibuszon és villamoson is mintegy tízezer ilyen rendszert helyeznek el.

A főváros másfél millió, névre szóló chipkártyát bocsát ki és mintegy kilencmillió, név nélküli, rövid lejáratút – jelentette be a főpolgármester, hozzátéve: az első chipkártyát minden budapestinek ingyenesen adják.

Arról is beszámolt, hogy a papíralapú rendszert több lépcsőben szüntetik meg, először a bérletesek kapnak chipkártyát, végül a jegyvásárlók. A rendszer minőségi változást hoz, megszűnik a sorban állás, a jegyeket telefonon és interneten is meg lehet majd vásárolni – sorolta Tarlós István.

A kiépítésről és az ötéves üzemeltetésről szóló szerződést Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója és Matthias Augustyniak, a Scheidt&Bachmann ügyvezetője írta alá.

Tarlós Istvánt kérdezték arról is, hogy Demszky Gábor volt főpolgármester az Index tudósítása szerint egy kedd esti rendezvényen Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom jelöltje mellett foglalt állást, győzelmét az első lépésnek nevezte „Orbán rendszerének kisöpréséhez”. Erre a jelenlegi városvezető úgy reagált: a hazatért volt főpolgármester „liberális izgalommal és lendülettel a lelkében” beszél összevissza, és ez nem azt jelenti, hogy visszatért a politikába.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.