Befejeződött a Szent Anna-templom felújítása

A megújult templomot vasárnap ünnepség keretében megáldotta Erdő Péter bíboros.

MD
2014. 12. 21. 16:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ünnepségen Szentgyörgyvölgyi Péter (Fidesz–KDNP) V. kerületi polgármester arra emlékeztetett, hogy a XVIII. században épült templom szemtanúja volt a történelemnek. Ahogy az elmúlt nyolc évben, a következő öt évben is úgy építik a „jövő városát, hogy megőrzik az elődök örökségét” – ígérte a polgármester.

Rogán Antal, a belváros országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a Szervita téri templom megújulásával teljesítették az elmúlt nyolc év legfontosabb vállalását: a belvárosban nincs olyan templom, amely ne lenne „méltó állapotban”.

Szalay-Bobrovinczky Alexandra főpolgármester-helyettes az ünnepségen ismertette: a Szervita tér rendbetételére a belváros önkormányzata 350 millió pályázati támogatást nyert el. Hangsúlyozta: a Tér-köz pályázattal a főváros célja az volt, hogy Budapest terei megújuljanak és élettel teljenek meg. A tér megújítása többet jelent az infrastruktúra megújításánál, hiszen a tereket tartalommal megtöltő rendezvények támogatása is célja a projektnek – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.