Juhász drogozással vádolja Deutschot

Az Együtt alelnöke a Facebookon szólította fel a fideszes EP-képviselőt, hogy perelje be állításáért.

2014. 12. 13. 16:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A verbális csata onnan indult, hogy Juhász Péter szerdán a következőket posztolta ki a Facebookra: „Több mint egy évtizede indult a Kendermag (Kendermag Egyesület, mely kiáll különböző könnyűdrogfajták legalizálása mellett – a szerk.), azóta jönnek oda hozzám emberek különböző történetekkel, hogy kikkel, mikor, hol és hogy drogoztak. Ha annyi millióm lenne, mint ahányan Deutsch Tamást emlegették az ilyen sztorikban, akkor tényleg gondom lenne a vagyonnyilatkozatommal.” A politikus mellékel egy képet is, melyen a feltűnően verejtékező Deutsch Tamás látható. Ehhez pedig Juhász annyit fűz hozzá: „éppen így néznek ki az extasyt használók, akik nem ismerik a mértékletességet”.

Deutsch Tamás válaszolt a közösségi oldalon Juhász Péternek. „Tudom, hogy szép számmal akadnak olyan online sajtómunkások, kígyóvállú, ultraliberális gyűlöletkommentelők és Juhászpéter-szekta-tagok, akiknek már az óvodai jele is a becsülhető hatóanyag-tartalmú növényi ágvégződés volt. De szépen lassan talán ők is elfogadhatnák, hogy másoknak a házikó, a pöttyös labda vagy éppen a szánkó volt az óvodai jele. Nekem a szemüveg. Sokfélék vagyunk, mondom ezt szeretettel” – írta a Fidesz EP-politikusa.

Az összecsapás ezzel nem ért véget, Juhász ugyanis megelégelte az online csapkodást, és gyakorlatilag felszólította Deutschot, hogy perelje be őt, így legalább bíróság előtt bizonyíthatja be (Juhász), hogy a brüsszeli honatya drogozott. Erre ugyanis, mint mondja, bizonyítéka van.

„Tamás, én tudom, hogy te fogyasztottál különböző drogokat. Onnan tudom, hogy sok közös ismerősünk van, akikkel ezt közösen tetted. Megvolt az a lehetőséged, hogy ne szólalj meg az ügyben, és én is tiszteletben tartottam volna azt, hogy ez a magánéleted része. Én ma sem azt ítélem el, hogy ilyet tettél, hanem azt, hogy ezt nem vállalod. Hogy a főnököd idézzem: nem vagy férfi, nem állsz bele, hanem hazudsz, mint egy ovis kisgyerek, aki azt hiszi, hogy a füllentése által megváltozik a valóság.

Tehát azt állítom, hogy drogoztál. Ez egy kemény kijelentés, amiért akár bíróságon is elégtételt kérhetsz. Ezt várja el tőled Orbán, és ezt várom én is, mert akkor a bíróság előtt tudom bizonyítani. Sokan jelezték közös ismerőseink közül, hogy egy politikai csetepatéba nem szállnak be, de ha bíróságra kerül az ügy, az igazmondási kötelezettségüknek eleget téve vállalják a tanúskodást.”

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.