Kecskemét lehet Európa Ifjúsági fővárosa 2018-ban

A címet a strasbourgi Európa Tanács mellett működő Európai Ifjúsági Fórum adományozza.

MD
2014. 12. 02. 22:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az önkormányzat adhatja be a pályázatot, de csak a fiatalokkal együtt tudják megvalósítani az előkészítést és az egy éven keresztül tartó programsorozatot – hangsúlyozta a polgármester, aki civil szervezetek képviselőivel és mintegy 70 kezdeményező fiatallal tartott egyeztetést és sajtótájékoztatót.

Szemereyné Pataki Klaudia hozzátette: az önkormányzat és az idősebbek feladata, hogy biztosítsák a megfelelő környezetet ahhoz, hogy a fiatalok kreativitásukkal, ötleteikkel bemutassák a város ifjúsági életét.

Janzsó Ádám, a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke nagyszerű lehetőségként értékelte, hogy a kecskeméti civilek kezdeményezését az önkormányzat támogatja. Fontosnak nevezte, hogy elindulhat a felkészülés a pályázatra, amelyet 2015 végéig kell benyújtani.

Farkas Gábor, a kecskeméti Európa Jövője Egyesület elnöke elmondta: a civil összefogás azért jött létre, hogy a város pályázzon.

A sajtótájékoztatón elhangzott: az egy évre adományozott cím lehetőséget teremt arra, hogy a nyertes város bemutassa az ifjúsággal kapcsolatos társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális életét. A hat éve folyó kezdeményezés célja, hogy bátorítsa arra a jövő nemzedékét, hogy vállaljon minél aktívabb szerepet a társadalmi élet alakításában.

Az Európa ifjúsági fővárosa címet először Rotterdam kapta meg 2009-ben. Azóta Torino, Antwerpen, Braga, Maribor és Szaloniki viselte egy évig a címet. 2015-ben Kolozsvár, 2016-ban az azerbajdzsáni Ganja, 2017-ben pedig Várna ad otthont a kezdeményezésnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.