Kövér: Az amerikaiak célja egy új SZDSZ alapítása

A házelnök kiemelte: 2018-ra vetnék be a „kreatúrapártot”.

MNO
2014. 12. 27. 9:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A házelnök az újság szombati számában publikált interjúban arról beszélt, hogy világpolitikai hatalmi harc zajlik, amelynek tétje nemcsak Magyarország, hanem egész Európa sorsa, az európai nemzetállamok szuverenitása és a valódi demokrácia esélye. Kövér László szerint nem azon kell dolgozni, hogy „az amerikaiak megszeressenek”, máshol kell szövetségeseket találni. „Olyanokat, akikkel ugyanabban a hajóban evezünk, méghozzá az alsó fedélközben. Ők a kelet-közép-európai országok” – mondta.

A házelnök szólt arról is, vannak olyan elméletek, hogy az első világháború nem ért véget, hanem a másodikkal folytatódott. Ezt továbbgondolva a második sem ért véget, a folytatása a hidegháború volt, és visszatekintve az elmúlt huszonöt évre, megállapítható, hogy a negyedik világháború zajlik. „Volt néhány békés évünk, amikor azt lehetett gondolni, beáll az egypólusú világrend. De látjuk, erről szó sincs, a feltörekvő, valaha harmadik világbéli hatalmakkal, az új riválisokkal és Oroszországgal is meg kell küzdenie az Egyesült Államoknak” – tette hozzá. A házelnök szerint a mostani ütközések ebből adódnak.

Arra a kérdésre, hogy mi a céljuk az amerikaiaknak, Kövér László kijelentette: úgy tűnik, most már nem elégednek meg azzal, hogy egy másik kormány jöjjön a mostani helyett, hanem teljes kormánypárti és ellenzéki elitcserében gondolkodnak. „Nem hiszem, hogy a komolyan vehető szakértőik azt gondolnák, hogy az erőviszonyokat olyan mértékben meg lehet változtatni 2018-ra, hogy abból egy új kormányzó erő kerüljön ki. Nem biztos, hogy ez a céljuk. Viszont azt gondolhatják, hogy azt az űrt, amely az SZDSZ széthullásával keletkezett, be lehet tölteni egy új párttal. A mérleg nyelve, a »túlsúlyos kisebbség« pozíciójára, amely nélkül nem lehet kormányozni, ott lesz majd egy új kreatúrapárt” – fejtette ki.

Kövér László szerint az, hogy számottevő támogatottsággal bírnak a radikálisok, kapóra is jöhet egy ilyen forgatókönyv kiagyalóinak. A Jobbik húzott ugyanis hasznot az elmúlt hónapok tüntetéseiből és a Fidesz gyengüléséből.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.