Méghozzá olyan eszközökkel, amelyek egy magára valamit is adó kormányzati szervezetnél nem megengedhetők: csúsztatásokkal, valótlanságok állításával, a cikk szerzője és az írásának helyet adó kiadvány rágalmazásával. A közlemény azt bizonyítja, hogy az abban foglaltakat jóváhagyó minisztériumi munkatársak, és különösen a szaktárca sajtóirodája azzal sincsenek tisztában, hogy mi a feladata egy sajtóterméknek és hogyan zajlik egy cikk megírása. A baj csak az, hogy az utóbbi közigazgatási egységhez tartozók ezért kapják a fizetésüket, méghozzá az adófizetők pénzéből.
Mert mi is történt? A Magyar Nemzet – egyik fő küldetéséből, a magyarság értékeinek védelméből adódóan – úgy döntött, hogy körbejár egy közérdekűnek talált problémát. Nem azért, hogy állást foglaljon a kérdésben, hanem azért, hogy az ügyről részletes és valós tájékoztatást adjon az olvasóinak. S mint minden vitás kérdésben, ezúttal is igyekeztünk megszólítani mindegyik felet. A kritikát megfogalmazó személy mellett a szakminisztériumot, amelynek sajtóirodájától kérdéseinkre meglehetősen semmitmondó válaszokat kaptunk. Ebből kiemeltük azt az érdemi elemet, amely a cikkben is szerepelt. Majd másnap a témával foglalkozó eseményről annak rendje és módja szerint tudósítottunk.
Ezek után valamiért szükségét érezte a Földművelésügyi Minisztérium annak, hogy ismét reagáljon az írásunkra. Erről előzetes jelzést is kaptunk, amelyben további tájékoztatást ígértek, amit örömmel fogadtunk. Ami viszont ehhez képest érkezett, az egyszerűen meghaladja a józan ész határait. A vélhetően nagyon ütősnek szánt hivatalos – és más sajtótermékekhez is kiküldött – közleményben mindjárt az első mondatban – személyeskedő módon – a cikk szerzőjét minősítik, aki szerintük sértő „megállapításokat tett”. Csakhogy ilyet egy hírműfaj írója nem tesz, legfeljebb idéz másokat – ez vélhetően az írásunk bármelyik olvasójának egyértelmű, csak az azt minősítő minisztériumi sajtómunkatársaknak nem. Hasonlóan mély szakmai tudásról tesz tanúságot a közlemény két bekezdéssel odébb, amikor arról szól, milyen valótlanságokat állítottunk mi, miközben nem állítottunk semmit, hiszen mindent másoktól idéztünk. S a legszebb a harmadik vád, amiben a Magyar Nemzetet hibás eljárással és az alapvető tények összekeverésével vádolják, miközben írásunkban ennek éppen az ellenkezője olvasható: élesen külön választottuk a Hungarikum Bizottság munkájától a hazai és más tagországok termékeinek eredetvédelmét szolgáló uniós eljárást. Ez a megállapítás már azt a gyanút veti fel – talán nem is megalapozatlanul – hogy cikkünket a bírálók érdemben nem is olvasták.
Több dologgal már nem érdemes foglalkozni, mert a tárca vitája az ügyben szereplő szakértőkkel más lapra tartozik. Szívesen helyet adtunk volna neki részletesebben már a kifogásolt írásunkban is, de a minisztérium illetékes munkatársai – valamilyen okból – egy másik utat láttak üdvözítőnek. Csakhogy ez az út – végtelen sajnálatunkra – nem a tisztesség felé vezet.
Válasz a Magyar Nemzetben megfogalmazott kürtőskaláccsal kapcsolatos állításokra
A Magyar Nemzet 2015. január 29-i számában „Mikor érhet véget a kürtőskalács kálváriája” címen megjelent cikk írója a kürtőskalács körül kialakult helyzetet ismertetve, vélhetően az egyoldalú tájékozódásnak betudhatóan, valótlan és a Hungarikum Bizottságra nézve sértő megállapításokat tett. Jó hír azonban, hogy a Hungarikum Bizottság január 29-i ülésén megtárgyalta és elfogadta a Magyar Pékek Fejedelmi rendjének azon javaslatát, hogy a kürtőskalács, mint székely, magyar és erdélyi közkedvelt és közismert sütemény kerüljön be a hungarikummá válás előszobájának tekinthető Magyar Értéktárba. A neves hazai és határon túli (többek között székely) szakemberekből és szaktekintélyekből álló testület egyhangúlag támogatta a javaslatot.
A Bizottság titkársága előzetesen hiánypótlásra szólította fel a javaslat beterjesztőjét és kérte, hogy a beadvány kerüljön kiegészítésre a kürtőskalács Székelyföldi és Erdélyre vonatkozó összefüggéseivel. A javaslattevő ennek a kérésnek maradéktalanul eleget is tett. Ez azért is indokolt és magától értetődő, mivel „a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról” szóló törvény egy nemzeti alapokon álló jogszabály, amely nem országhatárokon belüli és azon kívüli magyar értékekről szól, hanem egységes magyar nemzetről és az általa létrehozott értékekről.
Lássuk azonban, hogy milyen valótlanságokat tartalmazhatott és miért a Magyar Nemzet írása. Tény, hogy a kürtőskalács már jó ideje bekerülhetett volna a magyar Értéktárba és akár a Hungarikumok Gyűjteményébe is, ha egy korábbi, a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület által benyújtott javaslatot a beterjesztő hajlandó lett volna a hatályos szabályozásnak megfelelően benyújtani, illetve azt a titkárság kérésének eleget téve kiegészíteni. A Szaktestület képviseletében eljáró Hantz Péter elnök ahelyett, hogy partnerként viszonyult volna a Hungarikum Bizottsághoz és a jogszabályoknak megfelelően (egy érték nem egyből a Hungarikumok Gyűjteményébe kerül, hanem előbb a Magyar Értéktárba) járt volna el és csatolta volna a kért kiegészítéseket (konkrétan két darab szakmai támogató nyilatkozatról és a javasolt értéket bemutató fényképekről volt szó) megmakacsolta magát és szabályos harcot kezdett a Bizottság, annak tagjai és a Minisztérium ellen. A vádaskodásokat azóta is folytatja, ehhez minden formális és informális kommunikációs csatornát felhasznál, és több alkalommal feszegette akár a becsületsértés határait is. Ennek az egyoldalú agresszív kampánynak esett áldozatul a Magyar Nemzet is, amikor az ezzel kapcsolatos írást megjelentette. Azt, hogy a Hungarikum Bizottság által alkalmazott eljárásrend nem teljesíthetetlen és megfontolt alapokon nyugszik, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a szabályos keretek betartásával a Hungarikumok Gyűjteményében immár 45, míg a Magyar Értéktárba 115 nagyszerű magyar érték nyert felvételt.
Teljességgel érthetetlenek és minden alapot nélkülöznek azok a cikkben megjelent állítások, miszerint a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület beadványa többek között azért került volna elutasításra (a beadvány egyébként nem került elutasításra, hanem módosításra és hiánypótlásra kérték a beterjesztőt), mert annak nem volt idegen nyelvű – ad abszurdum kínai – leírása és nem készült róla bemutató kisfilm. Ilyen igényeket soha semelyik beterjesztővel szemben nem támasztott senki, és erről a Hungarikum.hu oldalon elérhető jogszabály alapján bárki meggyőződhet. Egyébként az, hogy a Szaktestület többek között kínai nyelvű leírást is készített, illetve színvonalas honlapot állított össze a kürtőskaláccsal kapcsolatosan, nagyon is értékes munka, ezért is különösen meglepő, hogy egy szabályszerűen kitöltött és mellékletekkel ellátott formanyomtatvány benyújtása helyett a nemtelen vádakkal megtűzdelt konfrontáció útját választotta.
A Magyar Nemzet írása továbbá abba a hibába is beleesik, hogy összekeveri a nemzeti érték és hungarikum fogalmát – amely nemzeti szabályozás és elsősorban érzelmi, azonosulási kérdés, amely az erkölcsi elismerésen túl nem jár semmilyen különleges védelemmel és előjoggal – az uniós védelemmel járó Hagyományos Különleges Termék (HKT) fogalmával. A Nemzetközi Kürtöskalács Szaktestület a kürtőskalács hagyományos különleges termékké nyilvánítása érdekében is benyújtotta kérelmét. Ezt az ügyben illetékes Magyar Eredetvédelmi Tanács megtárgyalta és megállapította, hogy az ide vonatkozó uniós szabályozás alapján a kürtőskalács, mint egy széles termékcsoportot jelölő fogalom ilyen kizárólagosságot biztosító védelemben nem részesülhet. A kérelmező a Tanács határozatát nem fogadta el és a döntést a bíróságon megtámadta, amely eljárás jelenleg is folyamatban van.
Végezetül annak a reményünknek kívánunk hangot adni, hogy a kürtőskalács, mint a magyarok – legyenek azok székelyek, erdélyiek vagy éljenek a világban bárhol – körében kedvelt és reánk jellemző értékként számon tartott sütemény Magyar Értéktárba kerülésével véget ér annak értelmet nélkülöző, dicstelen kálváriája.
