Hozzájárulás az NDK-s menekültek kiengedéséhez

Filep Mária, az egyik Petőfi-díjas szervező szerint az 1989-es páneurópai pikniket kisemberek hozták létre.

Az elmúlt évtizedek a történelemhamisítás elleni folyamatos hadakozással teltek – mondta el lapunknak Filep Mária, az 1989-es páneurópai piknik egyik ötletgazdája. A közelmúltban Petőfi-díjjal kitüntetett építészmérnök elismerte, hogy Pozsgay Imre és Habsburg Ottó védnöksége nélkül talán soha nem sikerül átmenetileg megnyitni 1989. augusztus 19-én az osztrák–magyar határt.

A vasfüggöny leomlásának folyamatát felgyorsító rendezvényt azonban azok a kisemberek hívták életre, akik ingyen, önként, félelmet nem ismerve dolgoztak a megvalósításán. Róluk az elmúlt negyed században kevés szó esett, miközben több politikus is előrelépett, hogy osztozzon a kezdeményezés sikerének dicsőségében. Filep Mária szerint a páneurópai piknik hiteles emlékét fontos megőrizni és átadni a mai, a közélet iránt gyakran közömbös fiataloknak, hogy elhiggyék, a kisemberek is képesek alakítani a történelmet.

A páneurópai piknik gondolata 1989 júniusában Debrecenben, a Régi Vigadó kerthelyiségében született meg. Itt gyülekeztek ugyanis hétvégenként a Magyar Demokrata Fórum tagjai, köztük Filep Mária. Bár eleinte kevesen hitték, hogy az építészmérnök által javasolt esemény megvalósítható, a debreceni és a soproni önkéntesek erőfeszítései révén kevesebb mint két hónappal később, augusztus 19-én rövid időre valóban átjárhatóvá vált a határ Sopronpusztánál.

Azon a napon néhány óra leforgása alatt NDK-s állampolgárok százai jutottak át Ausztriába. Az esemény híre bejárta a világsajtót, s mivel kiderült, hogy a karhatalom fellépésétől nem kell félni, még több keletnémet indult Magyarországra. Az emberáradat olyan nyomásként nehezedett a piknik szervezői szerint a magyar kormányra, hogy végül nem maradt más lehetősége, mint szeptemberben elrendelni a határ megnyitását.

Horn Gyula akkori külügyminiszter szeptember 10-én, vasárnap este jelentette be az A Hét című műsorban, hogy a magyar hatóságok másnap átengedik a határon azokat az NDK-s állampolgárokat, akik a Petőfi-díjjal tavaly ugyancsak kitüntetett Kozma Imre zugligeti plébániáján kaptak menedéket. A határ megnyitásáért később Horn számos nemzetközi elismerésben részesült, szobrot kapott, és utcát is elneveztek róla, Filep Máriáról és segítőiről azonban egy időre mintha megfeledkezett volna a világ.

Az első keserű pirula az volt, amikor 1990-ben a Magyar Demokrata Fórum kormánya nagyszabású megemlékezést tartott az osztrák–magyar határon, de Filep Máriát és a debreceni társait még csak meg sem hívták. Néhány évvel később Kovács László külügyminiszterként egy ünnepségen arról beszélt, hogy az augusztus 19-i határnyitás a Habsburg-család ötlete volt. Akkor Filep Mária és társai a Magyar Nemzet hasábjain követelték, hogy igazítsa helyre tévedését a politikus, nyomatékosítva, hogy a magyar állampolgárok érdemét nem kéne odaajándékozni a Habsburgoknak. Öt-hat évvel a rendszerváltás után egy, a Debrecenben a Kossuth egyetemen megtartott előadásán egyébként maga Habsburg Ottó is arról beszélt, hogy a páneurópai pikniket ő és leánya találták ki. Nemrég az egyik ismerőse újságolta, hogy német vendégei az egyik bemutatott dokumentumképen, a határkapu megnyitójában Habsburg Ottó lányát vélték felfedezni, holott az Filep Máriát ábrázolta a pikniken. (Habsburg Ottót és Pozsgay Imre akkori államminisztert épp a szervezők kérték fel fővédnöknek.)

Tavaly decemberben, a Petőfi-díj átvételekor Filep Mária arról beszélt, hogy az elismerés nagyon jólesett neki, de nemcsak neki, hanem mindazon láthatatlan tömegeknek, akik mellette álltak, s vele együtt vettek részt a szervezőmunkában. Annak ellenére, hogy a történelmi kezdeményezés szellemi anyja volt, Filep Mária 1994-ben végleg szakított a politikával. Döntését a politika és az erkölcs különválásával indokolta, azzal, hogy a változások, amelyeket a rendszerváltás idején ő és társai megálmodtak, nem olyan tempóban és nem is úgy mentek végbe, mint ahogyan azt ’89-ben elképzelték.

Az MDF-kormány programja végül számos ponton nem valósult meg, ezek közül a legfájdalmasabb, hogy elmaradt a beígért elszámoltatás. Kiábrándította az is, ahogyan az ellenzéki erők egysége, amely a 80-as évek végén szilárdnak tűnt, rövid időn belül megbomlott, s a pártok törekvéseiben a nemzet érdeke elé került a hatalom birtoklásának fontossága. Hátat fordított az aktív politizálásnak, és ezzel nem volt egyedül. Mint fogalmazott, „megmaradt kisembernek, hogy a saját erkölcsi rendszere szerint élhessen”, a közügyektől azonban nem fordult el. Tudását és energiáját a város- és környezetvédelemnek szentelte, és annak, hogy hitelesen őrizze meg a köztudatban a páneurópai piknik és az ahhoz vezető folyamatok emlékét.

Filep szerint rajtunk is áll, hogy mennyire tudjuk hitelesen megjeleníteni, a köztudatba bevinni az akkori eseményeket. Tervezi, hogy Mészáros Ferenccel, szervezőtársával közösen Közép-európai változások címmel olyan történelmi időszakot átfogó kiállítást hoz létre, amely tartalmazza a páneurópai piknik, a romániai forradalom, a berlini fal keletkezésének, a prágai és a lengyel eseményeknek, a Baltikum függetlenné válásának, a Szovjetunió szétbomlásának dokumentumait. Egy olyan tárlatot, amely minél több helyre eljut, s bemutatja az akkori eseményekben érintett népek sorsközösségét.

Filep szerint egyelőre bizonytalan, hogy mikorra készül el a kiállítás, az azonban, hogy elkészül, nem kérdéses. Barátaival meg fogják valósítani apró lépésenként, ha kell, saját erőfeszítésükből. Ahogyan a páneurópai pikniknél, itt is rájuk hárul a teljes építkezés az alapoktól egészen a tetőig.

A Petőfi-díj

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Közalapítvány 2009-ben a közép-európai népek szabadságáért hozott áldozatok és teljesítmények elismerésére alapította a Petőfi-díjat. A kitüntetésben a régió és a világ azon kiemelkedő személyiségeit részesítik, akik helytállásukkal, a szabadságáért hozott áldozatukkal mutattak példát és mozdították előre a közös jó, a szabadság ügyét. A díjat tavaly Kozma Imre atya és Filep Mária kapta meg.