Meg kell állítani a népességfogyást

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A kormányzati családpolitika alapvetése, hogy fenntartható demográfiai fordulatot kell elérni – mondta Novák Katalin.

BLM
2015. 01. 28. 22:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közölte: a gyermekétkeztetésre fordított összeg 2010 és 2014 között 24 milliárd forinttal nőtt. Jelenleg a gyermekek harmada étkezik ingyen, ezt kétharmadra tervezik növelni. Hatezer új bölcsődei, óvodai férőhelyet hoztak létre, de ezt a számot is növelni szeretnék. Az államtitkár szólt arról is, hogy a köznevelésben fokozatosan, felmenő rendszerben ingyenessé teszik a tankönyveket.

Kiemelte, hogy folyamatosan nő, húszéves csúcsot ért el az országban a női foglalkoztatottság, amelynek aránya jelenleg 56,5 százalék.

A konferenciát Tarnai Richárd, Pest megye kormánymegbízottja nyitotta meg, és előadást tartott Bábiné Szottfried Gabriella, a védőnői szolgálatért felelős egykori miniszteri biztos, valamint Dani Csaba, a Magyar Államkincstár családtámogatási főosztályvezetője is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.