A Liberálisok megkeresésünkre közölték: természetesen kitartanak Kész Zoltán támogatása mellett, „szemben az állam irányította rablókapitalizmust szolgáló, az esélyegyenlőséget az elmúlt négy év során tevőlegesen felszámoló Fidesz jelöltjével”. Fodor Gábor pártja szerint a piacgazdaságban, azaz a kapitalizmusban való hit nem kizárólag Kész Zoltán nézeteiben jelenik meg, hanem az alkotmányban is, és ők maguk is hisznek a vállalkozás szabadságában. A Liberálisok egyetértenek jelöltjükkel abban is, hogy az egészségügyben és az oktatásban sem elvetendő dolog a magántőke, ami a párt szerint „nem jelenti az állam azonnali, sem teljes kivonulásának lehetőségét egyik területről sem”. Az általános választójoggal és esélyegyenlőséggel kapcsolatban viszont nem egyeznek Fodorék nézetei a szerintük lapunk által „Kész előadásából kiragadott mondatokkal”.
Szigetvári Viktor, az Együtt ügyvezető társelnöke lapzártánkig nem reagált megkeresésünkre.
– Nincs helye a közéletben annak, aki az alapvető demokratikus értékekben nem hisz, így a segélyezésben és a szolidaritás elvében. Nincs helye a közéletben, aki nem hisz a magyar fiatalokban, hanem azt gondolja, a magyar emberek lusták és érdemes kizsákmányolni őket – ezt már Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője mondta tegnapi sajtótájékoztatóján. Kijelentette: a baloldali pártok megint lebuktak és egy olyan jelöltet támogattak „szép szavakba burkolva”, akinek a nyilatkozatai és elvei mindenki számára vállalhatatlanok. A szóvivő jelezte: a Fidesz elvárja a baloldaltól, tegye világossá álláspontját veszprémi jelöltjének általános választójogról, segélyezésről, valamint az oktatás és az egészségügy fizetőssé tételéről tett kijelentéseiről. – A baloldalnak el kell mondania, tudnak-e azonosulni Kész Zoltán gondolataival – hangsúlyozta a fideszes politikus.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!