Kiemelte, hogy a polgári Magyarország a teljesítmény és a demokratikus jogállam tiszteletére épül, és a nyugatos Magyarországot jelenti. Aki Keletre néz, az nem polgári, hanem régi-új világot, az urakat és szolgákat, önkényt akar – mondta. Ha a polgári Magyarországon valaki elindul egy közbeszerzési pályázaton, akkor azon múlik, hogy nyer-e, hogy az övé a legjobb teljesítmény és a legjobb ár – folytatta. Simicska Lajosra utalva közölte: míg „pártpénztárnok voltál, amíg oligarcha voltál, addig mindegy, hogy mit ajánlottál, akkor nyertél”. Amikor pedig szembefordult „a keresztapával”, akkor pedig veszít a pályázatokon – emelte ki.
Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy a többségi társadalom 25 éve nem tud kibeszélni bizonyos társadalmi konfliktusokat, mert nincsenek hozzá szavak. Létező problémának nevezte, hogy roma csoportok egymással, vagy nem roma csoportokkal kerülnek konfliktusba. Azt kérte, hogy a demokraták találják meg azt a nyelvet, amelyen jóhiszeműen és tisztességgel tudnak beszélni erről a konfliktusról, különben 2018-ban arról fognak beszélni, hogy a „neonáci Jobbik” miért esélyes az ország vezetésére. „Merjetek szembenézni vele, vagy az ördögé lesz Magyarország. Az ördögöt ma neonácizmusnak hívják, amelynek a képviselőjét Jobbiknak nevezik Magyarországon” – jelentette ki.
Megszégyenültünk és világossá lett, hogy a miniszterelnök még a saját pávatáncát sem képes járni – értékelte Orbán Viktor miniszterelnök Angela Merkel német kancellárral, illetve Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott találkozóit. Hozzátette, eközben elmaradt a magyar kormányfőnek a lengyel Jaroslaw Kaczynskival, az ellenzéki Jog és Igazságosság pártelnökével tervezett találkozása.
A politikus kijelentette: a miniszterelnök kellően bátor volt visszaszólni Angela Merkelnek az illiberális és a liberális demokrácia vitájában. Amikor viszont egy héttel később Vlagyimir Putyin úgy beszélt az ukrán–orosz konfliktusról, mintha ahhoz semmi köze nem lenne, akkor Orbán Viktor néma maradt – tette hozzá. Ezzel elárulta Magyarország azon részét, amelyik úgy gondolja, hogy a Nyugathoz tartozunk, hajbókolt az „agresszor” orosz elnöknek, csendben tűrte tirádáit, de egy szava nem volt a hazáját védő ukrán néphez – fogalmazott. Saját és Vlagyimir Putyin korábbi találkozóiról azt mondta, 2006 vagy 2008 Putyinja nem azonos 2002 vagy 2014 Putyinjával, ahogy 1992 Orbánja sem azonos 2014 Orbánjával.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!