Magyarország és Lengyelország stratégiai partner

Bár a két ország között lehetnek megközelítésbeli különbségek.

HZS
2015. 02. 12. 13:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárcavezető délelőtt Grzegorz Schetyna lengyel külügyminiszterrel tárgyalt, majd közös sajtótájékoztatójukon úgy nyilatkozott, hogy nincs vita a két ország között a visegrádi csoport (V4) jelentőségéről, és arról, hogy Közép-Európa a jövőben is az európai növekedés motorja lesz. Úgy vélte, Magyarország és Lengyelország abban érdekelt, hogy a V4 a lehető legszorosabb együttműködésben legyen minden területen. Minden félnek nagyon előnyös a V4 és Németország közötti együttműködés is – tette hozzá.

Szijjártó Péter a tárgyalás témái között említette az energetikai kérdéseket. Kifejtette: fontos, hogy minden ország maga dönthesse el, milyen típusú energiahordozókkal és milyen arányban oldja meg az energiaellátását. Lényegesnek nevezte a kelet–nyugati mellett az észak–déli irányú infrastruktúra kiépítését.

Emlékeztetett: az elmúlt évben 7 százalékkal nőtt a Magyarország és Lengyelország közötti kereskedelmi forgalom, és a gazdasági kapcsolatok további erősítése érdekében magyar kereskedőház nyílik Krakkóban, az Eximbank pedig csaknem 360 millió eurós hitelkeretet nyit a magyar és lengyel kis- és közepes vállalkozások együttműködésének ösztönzésére. Megjegyezte: arról is megállapodtak lengyel kollégájával, hogy növelik a civil együttműködések támogatására fordítandó kormányzati forrásokat is.

Grzegorz Schetyna kiemelte: a magyar–lengyel barátság a közép-európai együttműködés alapja. Ugyan lehetnek esetleges ellentétek a külpolitikájukban, de a két ország mindig megtalálja a közös nevezőt – vélekedett. A lengyel miniszter kiemelte a két ország közötti gazdasági kapcsolatok jelentőségét, és azt mondta, új együttműködési lehetőségeket keresnek.

Kitért arra is, hogy megállapodtak: befogadják diplomáciai képviseleteikre a másik ország diplomatáját, ha annak az országnak nincs képviselete az adott helyen. Úgy vélte, ebben a tekintetben elsősorban Afrikában, Latin-Amerikában és Ázsiában működhetnek együtt.

Szijjártó Péter azzal kapcsolatban, hogy távozik Budapestről André Goodfriend, az amerikai nagykövetség követtanácsosa, kérdésre válaszolva azt mondta: a küldő ország szuverén döntése, hogy melyik diplomatáját milyen állomáshelyre küldi és honnan hívja vissza, ez az Egyesült Államok belügye, ezért a kormánynak nem kell kommentálnia az ügyet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.