Vádat emeltek az ámokfutó lamborghinis ellen

Börtön várhat a 320 km/h-val száguldozó férfire.

VZ
2015. 02. 03. 9:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A férfi ellen súlyos egészségromlást okozó közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat az ügyészség.

A közlemény szerint a vádlott tavaly szeptember 5-én egy ismerősétől kölcsönkapott Lamborghini Huracán típusú sportautóval okozott balesetet az M7-es autópálya szegerdői szakaszán, miután a nagy sebességgel – óránként mintegy 307 kilométerrel – száguldó autó felett elveszítette uralmát.

A vádlott az autóval előbb a baloldali szalagkorlátnak, majd egy hídperemnek ütközött, áttért a külső forgalmi sávba, ahol ismét a szalagkorlátnak ütközött, majd a vízelvezető árokba csapódott. A felborult autó kigyulladt, ám a sofőr még ezt megelőzően kihúzta az autóból az utasát.

A férfi és a barátja a fővárosból Székesfehérvárra tartott. Azzal a szándékkal hajtottak fel a sztrádára, hogy kipróbálják az autót. A férfi mellett ülő barátja mobiltelefonjával videózott, felvette a kilométerórát is.

A vádlott az M7-es autópályán a megengedett haladási sebességnél öt alkalommal is kétszer nagyobb sebességgel közlekedett – egy alkalommal meghaladta a 320 kilométer/órát – és eközben többször közvetlen balesetveszélyes helyzet is kialakult. Az autóban ülő utasnak súlyos, hónapok alatt gyógyuló sérülései keletkeztek, melyekből súlyos egészségromlás maradt hátra.

A Kaposvári Járási Ügyészség a börtönben végrehajtandó szabadságvesztés mellett indítványozta azt is, hogy a bíróság a vádlottat tiltsa el a járművezetéstől.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.