Az első fokon eljáró törvényszék tavaly májusban felmentette az előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés vádja alól H. Csanád Jutast, és elrendelte legfeljebb 20 évig tartó kényszergyógykezelését. H. Csanád Jutas 2012 áprilisában megölte testvérét, nagyapját, nagyanyját és apját, valamint megsebesítette nővérét és anyját.
A férfi – mint az eljárás során elmondta – úgy érezte, zavarja a családja abban, hogy megvalósulhasson „démoni átalakulása”, amely egy magasabb létforma lett volna. Ezért elhatározta, hogy megöli a családtagjait. Elsőként 2012. április 4-én megölte a bátyját a családi házuk hátsó udvarán, ahol egy nyílpuskát akartak kipróbálni együtt. Másnap, április 5-én a családi ház könyvtárszobájában a nagyapját támadta meg, először puszta kézzel, majd egy késsel. Miután a férfi meghalt, a nagyanyját ölte meg késsel.
Szüleire és nővérére április 6-án támadt rá. A nővérét nem tudta megölni, mert a nő kiabálására a szülők a segítségére siettek. Apját megölte, míg az anyja életveszélyesen megsérült. Ezt követően a nővére barátjára támadt rá, aki súlyosan megsérült, de sikerült elmenekülnie és visszajutnia a szomszédos ingatlanba. Az ott élők értesítették a rendőrséget. A Terrorelhárító Központ munkatársai a helyszín közelében elfogták a gyanúsítottat. A vádlott a hét sértetten összesen több mint kétszáz metszett, illetve vágott sérülést ejtett.
A Székesfehérvári Törvényszék 2014 májusában hozott elsőfokú határozatot, ebben felmentette az előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés vádja alól a férfit, és elrendelte legfeljebb 20 évig tartó kényszergyógykezelését.
A bíróság jelezte: a bűncselekmény elkövetésekor érvényben lévő Büntető törvénykönyv szerint a kényszergyógykezelés felső korlátja 20 év volt, és mivel ez kedvezőbb, mint a jelenleg érvényes szabály, ezt kellett a bíróságnak alkalmaznia. Ugyanakkor a férfi 20 év után sem „automatikusan” szabadul: ha a húsz év elteltével sincs változás az állapotában, akkor a kényszergyógykezelést pszichiátriai intézetben kell folytatni.