Afrikából is érdeklődnek a bérelhető falu után

A január végi meghirdetés óta már 280 bérlőjelöltje akadt a Veszprém megyei Megyernek.

HZS
2015. 03. 06. 7:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pajer Kristóf elmondta, hogy több mint 300-an érdeklődtek a falubérlés iránt, amelyet a turizmus fellendítése céljából kezdtek – osztrák mintára – meghirdetni. Hozzátette: 280-an már le is foglalták a falut, köztük magyarokon kívül érkeznek Ausztráliából, Afrikából, Svédországból és az Amerikai Egyesült Államokból is tavasszal és nyáron.

Mit szólnak a helyiek az átnevezhető utcákról? Köszönnek-e előre a pesti vendégek? Miért lett budakeszi polgármestere egy Veszprém megyei kistelepülésnek? Egyáltalán: miért kellett feladni az internetet felrobbantó és a sajtó fantáziáját megmozgató apróhirdetést?

Az MNO munkatársának megyeri riportját itt olvashatja.

A vendégek között akad, aki új, az ő nevét feltüntető utcanévtáblákat kért a településre ott-tartózkodása idejére. Olyan is érkezik, aki örömmel él azzal a lehetőséggel, hogy néhány napig alpolgármesterként dolgozik majd – közölte a polgármester, hozzátéve: feladata az lesz, hogy amíg bérli a falut, addig minden a legnagyobb rendben menjen.

Megyer állandó lakosainak száma 39, hét vendégháza van, ezen kívül buszmegálló, lovak, csirkék és négy hektár termőföld – összegezte a polgármester, hozzátéve, hogy ő is budapesti lakos, onnan utazik hetente a faluba, amelynek a csendje, nyugalma és természetessége ragadta meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.