Állami vállalatok pénze is beragadhatott?

A külügy cégeinek is beragadhat a pénze a Quaestornál – számol be meg nem nevezett forrásaira hivatkozva az Index.

MNO
2015. 03. 23. 17:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Index úgy tudja, hogy a Magyar Nemzeti Kereskedőház, a Magyar Export-Import Bank, a Magyar Exporthitel Biztosító is bajba kerülhetett, mivel a becsődölt cégnél tartották pénzük egy részét. Az erről szóló információkat a portálnak a Külgazdasági és Külügyminisztérium nem cáfolta. Sajtóosztályuk ugyanakkor beszámolt róla, hogy tavaly augusztus óta a minisztérium is vezet számlát a botrányos cégnél.

A külügyi tárca közölte: az előzetesen végzett felmérések alapján a Quaestor volt az egyetlen cég az értékpapír szolgáltatók közül, amelyik a Külgazdasági és Külügyminisztérium számára díjmentesen biztosította szolgáltatásait.

Az Index emlékeztet rá, hogy a Magyar Nemzeti Kereskedőházat 2012-ben hozta létre az állam és a kereskedelmi és iparkamara, ám megalakulása óta veszteségesen üzemel. A portálnak arról nincs információja, hogy mennyi pénzt helyeztek el a botrányba keveredett pénzintézetnél. A kereskedőház beszámolójából azonban annyi kiderül, hogy korábban értékpapírokat vásárolt 8,7 milliárd forint értékben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.