Irányváltás? Orbán berendelte Magyarország nagyköveteit

Rendkívüli értekezletet tart a miniszterelnök a külképviseletek vezetőinek hétfő reggel.

BuL
2015. 03. 07. 8:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közlése szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium épületébe összehívott tanácskozáson Szijjártó Péter, a tárca vezetője mond köszöntőt, majd a kormányfő előadása után konzultációra kerül sor; a magyar nagykövetek is megfogalmazzák kérdéseiket, észrevételeiket. A rendezvény sajtónyilvános – tette hozzá Havasi Bertalan.

Orbán Viktor február végi évértékelőjében arról beszélt: szuverén és kezdeményező külpolitikára van szükség. Kifejtette, hogy 2010-ben, amikor Magyarország még a gazdasági túlélésért harcolt, csak alkalmazkodó és követő külpolitikát folytathatott – Martonyi János külügyminiszter vezetésével –, 2014-re azonban megváltozott a helyzet, Magyarország gazdasági sikertörténet lett, és új külpolitikai doktrínát hirdetett: kezdeményező külpolitikába kezdett, „fiatal, tehetséges és ambiciózus embereket dobtunk a mély vízbe”.

Külpolitikai irányváltásunk fontos mérföldköve lehet a déli nyitás meghirdetése, erről is társalognak majd.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.