Patyi Gergely igazságügyi államtitkár távozását követően egyébként Trócsányi László igazságügyi miniszter Molnár Zoltán közigazgatási államtitkárt bízta meg a végrehajtói kamara átvilágításának irányításával. Molnár Zoltán a Magyar Nemzetnek múlt héten arról beszélt, hogy a kormány szándéka változatlan, cél egy átlátható, hatékonyan működő végrehajtói rendszer kialakítása, ami az adósságbehajtások összes szereplőjének érdekét szolgálja. A testület átvilágításának feltáró szakasza egyébként már befejeződött, a vizsgálatról szóló jelentés a tárca szerint március közepére készül el. A Mandiner ugyanakkor úgy tudja, hogy elkészült a jelentés, ebben egyebek között szerepel az a kétnapos, luxuskörülmények közt tartott közgyűlés, amiről a Magyar Nemzet számolt be tavaly év végén. A végrehajtók 38 millió forintért tartottak közgyűlést és ünnepséget Sárváron, ahol malacsülttel, marhabélszínnel és saját címkézésű borral ünnepeltek a „technikai okok” miatt egyébként elmaradt konferenciájuk alkalmából.
A portál szerint a nem nyilvános minisztériumi jelentés azt is tartalmazza, hogy 2014-ben közel 40 millió forintot költöttek a végrehajtók az egyik kereskedelmi csatornán futó sorozatban való megjelenésre. Továbbá a külföldi kiküldetésekre a végrehajtókat családtagok is elkísérték, 2012-ben 12 külföldi útra utaztak el a hozzátartozók. A minisztérium nem kívánta kommentálni a portál értesüléseit. Molnár Zoltán lapunknak azt mondta, belső vizsgálatot rendelnek el a tárcánál, és ha bebizonyosodik, hogy a minisztérium jelentése került ki, akkor megteszik a szükséges intézkedéseket.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!