A Fidesz–KDNP jelöltje: Fenyvesi Zoltán

Tudunk-e további munkahelyeket teremteni, és meg tudjuk-e védeni a meglévő álláshelyeket, az eddig elért eredményeket.

Markotay Csaba
2015. 04. 11. 1:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fenyvesi Zoltán a térségben nőtt fel, azt a vidéket tartja az otthonának, és kiemelt célja, hogy a környék a következő időszak nyertese legyen. – Ezért ez a választás, a Tapolca, Ajka és Sümeg vidékén élő emberekért való kiállás, számomra becsületbeli ügy – közölte. Megfogalmazása szerint a „korán kelő emberekért”, az ő életkörülményeik javítása érdekében fog dolgozni, és kitűzött céljai között szerepel további béremelések elérése, a Balaton-felvidék turisztikai fejlesztése, valamint az, hogy a térség a már elindult uniós fejlesztési ciklus nyertese legyen.

Az elmúlt időszak egyik fő kampánytémájává vált tapolcai kórház Fenyvesi Zoltán elmondása szerint még a szocialista kormányok alatt került nehéz helyzetbe. Átmenetileg privatizálták is, azonban – mint mondta – ez után sajnos nem valósultak meg a beígért fejlesztések az új tulajdonos által, ráadásul hatalmas adósság maradt. Mint kifejtette, az intézményben jelenleg is egy 2,3 milliárdos fejlesztés zajlik, amelynek eredményeként új kórház épül Tapolcán. Ennek részeként a tapolcai és a környékbeli lakosok érdekében a legkorszerűbb folyamatos sürgősségi és korszerű belgyógyászati osztály kezdi meg a működését, a legkorszerűbb diagnosztikai eszközökkel kiegészülve. Az egynapos ellátás szakmai továbbfejlesztése biztosítja a betegellátást.

A kormánypárti jelölt úgy érzékelte, hogy az egészségügyi ellátás határozottan foglalkoztatja a Tapolcán és Tapolca vidékén élőket. Emiatt konzultációs sorozatba kezdett az egészségügyi intézmények vezetőivel, az összegyűjtött információkkal, javaslatokkal pedig elment Zombor Gábor államtitkárhoz. – Továbbra is ezt az utat akarom folytatni – mondta, hozzátéve, hogy az emberek véleményeit, céljait fogja felkarolni és azt képviselni az ellátás színvonalának növelése érdekében.

Fenyvesi Zoltán a jobbikos és a baloldali jelölttel nem kívánt foglalkozni, nem érzi feladatának, hogy az esélyeiket latolgassa. – Nekem az a dolgom, hogy az emberek bizalmát a munkámmal elnyerjem – közölte.
A Fidesz jelöltje nagyon intenzívnek nevezte az elmúlt időszakot. A választókerület mind a hatvan települését meglátogatta, sok helyre többször is visszament, számtalan egyeztetésen és fórumon van túl. – Amennyiben április 12-én a választók biztosítanak a bizalmukról, kemény munkát fogok végezni. Így, ha kell, a térség fejlődése érdekében a döntéshozókat kéthavonta idehozom – szögezte le.

Fenyvesi Zoltán meglátása szerint az emberek értékelni fogják az eddig elvégzett munkát, mert „illúziók helyett azokat a célokat támogatják, amelyek mögött valós tartalom van”. Tapasztalata szerint értékelik az eddig elért eredményeket is, a rezsicsökkentést, a családi adókedvezményeket, az otthonteremtési programot. Abban bízik, hogy a választás után ezt az elkezdett irányt folytatni tudják.

A vasárnapi eredményekkel kapcsolatban bizakodó, optimistán várja a holnap estét. – Tudom, hogy velem együtt sokan el vannak maradva a mezőgazdasági munkáikkal, a kertműveléssel, de arra kérek mindenkit, hogy szánjanak rá tíz percet a vasárnapjukból a választásra – mondta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.