Gulyás Gergely kifejtette: az európai jogrend és az európai államok jogrendszereinek alapja az emberi méltóság feltétlen tisztelete; a kollektív bűnösség doktrínája összeegyeztethetetlen az emberi méltósággal, ellentmond minden ma ismert emberi jogi dokumentumnak, és mindennek, amit ma demokratikus értéknek nevezünk.
Amíg az Európai Unió bármely tagállamában a kollektív bűnösséget rögzítő rendelkezések akár csak elviekben is a jogrend részei lehetnek, addig hiteltelen az európai közösségtől minden az emberi jogok és a demokratikus, jogállami alapértékek védelmére irányuló erőfeszítés – mondta a fideszes politikus a Rákóczi Szövetségnek az Országházban megtartott ünnepségén.
Az Országgyűlés alelnöke szerint mindaddig, amíg valakit meg lehet fosztani állampolgárságától csak azért, mert a nemzetisége szerinti ország állampolgárságát is szeretné felvenni, addig az emberi méltóságnak nincs igazi védelme Európában.
Mindaddig, amíg valakit büntetni lehet azért, mert az anyanyelvét használja, a demokratikus, jogállami értékekre való hivatkozás üres frázis marad csupán. Mindaddig, amíg jogállami érvekbe burkolt politikai kritikát lehet megfogalmazni a keresztény gyökerek tényszerű rögzítéséért vagy a hagyományos család értékének törvényi védelméért, de szemet lehet hunyni a kollektív bűnösség 21. századi megerősítése felett, addig az európai közösséget tartalmi értelemben nehéz európainak és képtelenség közösségnek tekinteni – fogalmazott Gulyás Gergely.
Kitért arra is: sok felvidéki magyarnak meg lett volna a lehetősége arra, hogy elkerülje a kitelepítést, ha megtagadja magyarságát. A kitelepítettek nagy száma jelzi, hogy ennek a cinikus feltételnek milyen fogadtatása volt – fűzte hozzá.
Fájdalmasnak nevezte, hogy miközben meggyőződésük, hogy Közép-Európa kommunista zsarnokságot szenvedett népei egymásra utaltak és a közös érdekek hatékony érvényesítéséhez a visegrádi együttműködés nélkülözhetetlen, addig a rendszerváltozás után a nemzetiségi jogok területén alig történt előrelépés.
A szomszédos országok közigazgatási átalakítási kísérletei és a szlovák nyelvtörvény is szomorú példája az alapvetően téves, hitük szerint a többségi társadalom érdekeivel is ellentétes, a nemzetiségi jogok korlátozására irányuló szemlélet továbbélésének.
A politikus méltatta a Rákóczi Szövetség tevékenységét és úgy fogalmazott: kitelepítések, elnyomás, kollektív jogfosztás, nyelvtörvény, tilalmazott kettős állampolgárság után és ellenére is van felvidéki magyarság. Ez önmagában olyan ajándék, ami erőt kell, hogy adjon a további közös munkához – tette hozzá. „Ha ennek tudatában nem fogunk össze, hogy elősegítsük a szülőföldön maradás és a magyarság megmaradásának feltételeit, akkor a kitelepített százezer felvidéki magyar emlékéhez leszünk hűtlenek” – mondta Gulyás Gergely.
Őry Péter, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának alelnöke arról beszélt: az átélt gyötrelmeken már nem tud senki változtatni, de emlékezni és emlékeztetni kötelesség. Azért is fontos emlékezni – folytatta –, mert a trauma mindmáig érezteti hatását. Szavai szerint a megbékélés és a múlttal való szembenézés mind a mai napig várat magára, és a Benes-dekrétumok továbbra is a szlovák jogrend részét képezik. Azt kérte, az oktatásban legalább néhány óra erejéig jelenjen meg a felvidéki magyarság kálváriája.
Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntőjében azt mondta: a magyarság kiemelkedően negatív eseményére emlékeznek. Hozzátette: a Felvidéken a magyarság jövője attól függ, hogy a fiatal generáció mennyire képes átvenni és továbbadni identitását.
Az ezért folytatott küzdelemnek a Rákóczi Szövetség az élharcosa – rögzítette, és kitért arra is, hogy egyre jobb eredményeket mutat a szövetség beiskolázási programja, amely a gyermekek magyar iskolába íratását célozza. Az ünnepségen részt vett mások mellett Duray Miklós író, felvidéki magyar politikus és Tamás Ilonka, a szlovák állampolgárságától a magyar felvétele miatt megfosztott 103 éves felvidéki magyar tanítónő.
A magyar Országgyűlés 2012. december 3-i határozatában rögzítette, hogy szükségesnek tartja méltóképpen megemlékezni a Csehszlovák Köztársaságból a Benes-dekrétumok következtében kizárt, Magyarországra telepített magyarokról, valamint azt is, hogy támogatja a kitelepítéssel kapcsolatos megemlékezések szervezését, oktatási anyagok készítését.
Az Országgyűlés emellett kifejezte nagyrabecsülését mindazoknak, akiket az adott időszakban csehországi kényszermunkára deportáltak, és ebben a szenvedésekkel teli helyzetben is igyekeztek megőrizni magyarságukat.
A kitelepített magyarokat szállító első szerelvény 1947. április 12-én, az utolsó 1949. június 5-én indult, e két időpont között szinte naponta vitték a kijelölt családokat, összes ingóságukkal együtt, Magyarországra. A Szovjetunió teljes támogatását élvező Csehszlovákia a párizsi békekonferencián még azt is el akarta érni, hogy a reszlovakizáció és a lakosságcsere után megmaradt mintegy 200 ezer magyart is egyoldalúan áttelepíthesse, de ezt az amerikaiak megvétózták. Egy ideig több ezer magyart tartottak szlovákiai munkatáborokban, az érintett magyarok számát a cseh történészek 30-40 ezerre, a szudétanémet szövetségek negyedmillióra becsülik.
