A kormányt kérdezik a képviselők hétfőn

Ezúttal is kérdésekkel és azonnali kérdésekkel fejezi be kéthetes ülését az Országgyűlés.

kn
2015. 04. 19. 16:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Ház ülése 11 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a kormányhoz intézhetik kérdéseiket és azonnali kérdéseiket a képviselők. A parlament honlapján elérhető információk alapján a fideszes Pósán László és Vinnai Győző arról érdeklődnek majd Balog Zoltánnál, az emberi erőforrások miniszterénél, hogy mennyiben szolgálják a fiatalok sikeres elhelyezkedését a következő tanévben induló duális képzések.

A szocialista Tóth Csaba azt kérdezi Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztertől, hogy lesz-e gyorsvillamos a Bosnyák térig. Frakciótársa, Burány Sándor, az LMP-s Sallai R. Benedekhez hasonlóan Fazekas Sándor földművelésügyi minisztertől vár választ arra, hogy meddig mérgezi még az Illatos úti veszélyes hulladék Budapestet.

A Jobbik padsoraiból Farkas Gergely azt szeretné megtudni Balog Zoltántól, hogy a kormány miért nem lépett fel az elmúlt öt évben a bér-szakdolgozatíró cégek ellen, Kepli Lajos pedig Seszták Miklóst kérdezi arról, hogy mit tesz a kabinet a megújuló energia elterjedéséért. Az LMP-s Ikotity István kérdésében az iskolabezárási tervekről kérdezi az emberi erőforrások miniszterét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.