Az LMP jelöltje: Sallee Barbara

Ne Budapesten, egy kaptafára szülessenek meg a döntések, hanem a helyiek valós igényei alapján kapjanak a települések lehetőségeket és támogatást.

Markotay Csaba
2015. 04. 11. 2:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az LMP jelöltje helyben gazdálkodik, vállalkozik, négy évig Hegymagas község független polgármestere is volt, tehát – mint mondta – ismeri a helyi embereket, ismeri a helyi problémákat.

Véleménye szerint a helyi érdekek megfelelő képviseletével mintatérség lehetne Tapolca és környéke, hiszen megvan ehhez az adottsága, a természeti és épített környezete, csak éppen most nincs kihasználva. Azt ígéri, hogy megválasztása esetén az Országgyűlésben is a tapolcai térség hatvan falujának, községének és városának az érdekeit fogja képviselni, ahogy fogalmazott, a „vidék hangja” szeretne lenni. – Ez a helyiek igénye, nem pedig a kormány ötleteire akarnak várni – mondta. Sallee Barbara véleménye szerint mindez megvalósítható akkor is, ha az Országgyűlés legkisebb frakciójának, az LMP-nek lenne a tagja. Az ökopárt munkájának köszönhetően ugyanis nagyon sok olyan ügy lett szerinte a közbeszéd tárgya, ami nélkülük nem vált volna azzá.

Sallee Barbara badarságnak tartja, hogy egy ellenzéki képviselő megválasztása azzal járna, hogy a térségnek kevesebb pénz jutna a jövőben. Azzal a fideszes érveléssel sem ért egyet, hogy egy kormánypárti képviselő könnyebben tudna lobbizni a kormánynál a helyiek érdekében. Véleménye szerint eleve nem létezik a Fideszen belül ez a fajta lobbizás, hiszen ott az utasítások felülről jönnek.

Az LMP indulója a kampányban hangsúlyosan megjelenő tapolcai kórház kapcsán felidézte, hogy megélte az intézmény leépítését, amivel az egészségügyi ellátás rosszabbodott. Azt furcsának nevezte, hogy a pártok részéről csak most fontos a kórház sorsa, miközben ő már számos fórumon, kistérségi ülésen szóvá tette. – Nem csak a kampányban kell kórházat ígérni – szögezte le. Sallee Barbara a mindenképpen megvalósítandó feladatok között említette még az elvándorlás megállítását, hogy tisztességes munkáért valós bért kapjanak az emberek, illetve a turizmus fejlesztését. A térségben található települések számára utalva azonban azt állítja, hogy a programjának hatvan pillére van.

Sallee Barbara tapasztalata szerint az LMP-t sokkal többen ismerik vidéken is, mint ahogyan azt korábban gondolta. Különösen a beszélgetések közben érzékelte, hogy az emberek igényei valójában egybecsengenek az LMP által megfogalmazott üzenetekkel. – A helyeikkel folytatott eszmecserék közben ráéreznek az emberek, hogy az ő szívükből beszélünk – mondta.

Az LMP-s jelölt nem kívánt jóslásokba bocsátkozni a vasárnapi választási eredményeket illetően, abban bízik, hogy minél többen elmennek majd szavazni. Meglátása szerint a térség nagyon megosztott abban a kérdésben, hogy az ott élők a helyi ügyek, vagy az országos politika alapján adják majd le voksukat. Szerinte arról kell dönteniük az embereknek, hogy valakit egy pártba választanak be „gombnyomó gépezetnek”, vagy a helyi érdekek képviseletére. Utóbbi lenne szerinte a kívánatos. Saját elvárását százalékokban kimutathatóan nem fogalmazta meg. – Magammal akkor leszek elégedett, ha el tudom mondani: mindent megtettem annak érdekében, hogy a helyi ügyeket a közbeszédben is megjelenítsem – közölte.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.