Gyanús a Kehinek a Gyurcsány-kormány alatti ETO-hitel

Feljelentést is tett a hivatal.

BuL
2015. 04. 08. 17:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A televízió értesülései szerint a Kehi a Nemzeti Nyomozó Irodánál tett feljelentést hűtlen kezelés miatt, és kérte a büntetőeljárás lefolytatását.

A vagyon-visszaszerzési eljárásban a győri ETO Parkot és a stadiont is lefoglalta a nyomozóhatóság – mondta a fővárosi főügyész az M1-nek. Ibolya Tibor emlékeztetett: március 11-én rendelték el a nyomozást, aznap négy helyen tartottak házkutatást, amelynek eredményeként lefoglaltak körülbelül tízezer oldalnyi nyomtatott szöveget és körülbelül 800 gigabájt adatot. Ennek az „óriási mennyiségű” adatnak az áttekintéséhez idő kellett – hangsúlyozta a főügyész.

Arra a kérdésre, hogy ennyi idő, két hét elég lehetett-e a vagyon kimenekítésére offshore cégeken keresztül, azt válaszolta: „objektíven nem volt olyan helyzetben” Tarsoly Csaba, hogy vagyont tudjon kimenekíteni.

A szerda esti Híradóban elhangzott, hogy a Magyar Fejlesztési Bank önerőként fogadott el egy olyan 900 millió forintos költségvetési támogatást, amelyet a törvény szerint nem lehetett volna figyelembe venni. Az ETO Park Kft. megalapozatlan és egymásnak ellentmondó adatokat tartalmazó üzleti tervet nyújtott be, ráadásul az MFB úgy kezdte meg a hitel folyósítását, hogy a cég még nem rendelkezett építési engedéllyel – hangzott el a műsorban.

Az M1 által megkérdezett alkotmányjogász arra hívta fel a figyelmet, hogy a Magyar Fejlesztési Bank lépései mögött gyakran politikai, kormányzati döntések állnak.

Lomnici Zoltán elmondta: az MFB olyan vagyont kezel, amely bizonyos részben az adófizetők pénzét is tartalmazza, ezért különös gonddal kell eljárnia, és el kell kerülnie, hogy bármiféle vagyoni hátrányt okozzon például kölcsön vagy hitel nyújtásakor.

Emiatt a nyomozóhatóságnak különös gonddal kell vizsgálnia az érintett politikai döntéshozók tevékenységét. Az ügyben a végső szót a bíróság mondja ki, de ha bebizonyosodik, hogy visszaéltek az emberek pénzével, akkor ki kell jelenteni: a Quaestor-ügy „bűnben fogant, mégpedig az SZDSZ-MSZP kormány alatt” – tette hozzá.

Múlt csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy a csődeljárás alatt lévő Győri ETO FC Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft.-t és az ugyancsak csődeljárás alatt lévő ETO Park Kft.-t stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a kormány. Néhány nappal előtte az derült ki, hogy az ETO Parkot és a stadiont is lefoglalta az ügyészség a Quaestor-ügyben.

Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető március 30-án közölte, hogy a párt parlamenti albizottságban vizsgálná, milyen kár érte a költségvetést azzal, hogy a Gyurcsány-kormány idején csaknem 17 milliárd forint összegű, fedezet nélküli hitelt kapott a Quaestor a Magyar Fejlesztési Banktól.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.