Így tüntettek ma a kormány ellen

A kormány és a korrupció ellen vonultak utcára.

VZ
2015. 04. 19. 16:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A felszólalók között volt Lattmann Tamás jogász, a 19 „kormánybontó” népszavazási kezdeményezés egyik elindítója.

A jogász az elmúlt hónap egyik legkomolyabb eredményeként értékelte, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hitelesítette azt a kezdeményezésüket, amellyel azt akarják elérni, hogy ne csak a politikusok vagyonnyilatkozata legyen nyilvános, hanem a velük egy háztartásban élő családtagjaiké is.

Utalt arra is, hogy az NVB által elutasított kezdeményezéseikkel a Kúriához fordultak, és reményét fejezte ki, hogy a legfőbb bírói fórum kedvező döntése esetén azokban is népszavazást tudnak majd tartani.

A több ezres tömegben több ellenzéki párt zászlóit és tábláit lehetett látni, köztük az Együtt, a DK, a MoMa és Szolidaritás jelképeit.

A Fidesz-frakció szerint a baloldal saját magán kezdhetné a korrupcióellenes harcot. A kormánypárti képviselőcsoport azzal kapcsolatban juttatott el közleményt az MTI-hez, hogy vasárnap délután az ország számos pontján tartanak korrupcióellenes demonstrációt civilek és ellenzéki pártok szervezésében.

A Fidesz-frakció reagálásában azt írta: a baloldalon még ma is ugyanazok ülnek, akik minden idők legkorruptabb kormányzását hajtották végre.

„Szétlopták és elherdálták a nemzeti vagyont, külföldiek kezére játszották át az ország energiastratégiai vagyonelemeit és közműcégeit, szabálytalanul költötték el a hazánkba érkező uniós források 76 százalékát, és hagyták, hogy a bankok és a csaló brókerek magyar családok százezreit tegyék tönkre” – fogalmaztak.

A kormánypártiak szerint vasárnap ugyanazok szerveznek tüntetést, akik egymásról is elismerték, hogy korruptak. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, volt kormányfő azt mondta – idézték őt –, hogy azért hagyta ott az MSZP-t, mert ott loptak, majd azt is mondta: azt, hogy „honnan vándorolt a szocialista párthoz a pénz, jobb, ha nem tudjuk”. Bajnai Gordon volt miniszterelnöktől azt a mondatot citálták, miszerint „meglehetősen korrupt hely volt Magyarország a 2010 előtti időszakban”. Az MSZP volt elnöke, „Mesterházy Attila ugyancsak elismerte, hogy a párttársai korrupciós ügyei hatalmas gondot jelentenek számára” – írta közleményében a Fidesz-frakció.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.