Másfél hónapunk van elkölteni 2,8 milliárdot

Ennyi van még a SZÉP-kártyákon a 2013-ban feltöltött 67,8 milliárdból.

VZ
2015. 04. 17. 20:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szaktárca az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében ismerteti: a belföldi turizmus növekedésének továbbra is fő motorja a SZÉP-kártya, mellyel 24 ezer munkáltató több mint 1 millió 56 ezer dolgozója rendelkezik. A kártyákra feltöltött összeg és a segítségével igénybe vett szolgáltatás mértéke évről évre nő. A turizmusért felelős tárca számára kiemelten fontos, hogy a SZÉP-kártyákon lévő pénz minél nagyobb arányban hasznosuljon az ágazatban – hangsúlyozzák.

A Széchenyi-pihenőkártyákra 2013-ban 67,8 milliárd forintot töltöttek fel, mely mostanra 2,8 milliárd forintra, a teljes feltöltés mintegy 4 százalékára apadt. Az előző évben ez az arány másfél hónappal a lejárat előtt majdnem 5 százalék volt. Tavaly már 75,9 milliárd forintot töltöttek fel a cégek, ami 12 százalékos növekedést jelent – ismerteti a szaktárca.

A közleményben felidézik: a szálláshely-szolgáltatásért és fürdőbelépőért mindhárom „zsebből” lehet fizetni, vagyis a kártya bármelyik zsebében is maradt még 2013-as pénz, azt akár egy hétvégi családi program alkalmával is fel lehet használni. Ha a kártyabirtokos végképp nem tudja május 31-ig elkölteni a kártyáján lévő pénzt, lehetősége van arra, hogy a kibocsátó bank honlapján keresztül a lejáró keret terhére lefoglaljon és leelőlegezzen egy későbbi nyaralást. Hasonló lehetőség az ajándékutalvány, avagy voucher vásárlása is, amely ugyancsak lehetővé teszi, hogy a választott szolgáltatást későbbi időpontban vegyék igénybe.

Az NGM a tavalyi tapasztalatok birtokában okkal bízik abban, hogy az elkövetkező másfél hónap elég lesz ahhoz, hogy a még el nem költött 2,8 milliárd forint döntő része betöltse küldetését, és valóban a munkavállalók pihenését, rekreációját szolgálja – írták. A minőségi szolgáltatási kínálat látványos bővülésének köszönhetően a hazai turisztikai ágazat felkészült arra, hogy egyre színesebb, egyre több igényt kielégíteni képes keretet biztosítson a belföldi vendégek kikapcsolódásához – írja közleményében a tárca.

A SZÉP-kártya-birtokosok a kibocsátó intézmények honlapjain (www.otpszepkartya.hu, www.mkbszepkartya.hu, www.kh.hu) vagy telefonos ügyfélszolgálatain tájékozódhatnak a kártyájukon lévő lejáró összeg nagyságáról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.