Megvan a jogalapja a Kossuth téri sátrazás berekesztésének

Április végéig távoznia kell az ott „tiltakozó” Ország Gyűlése Mozgalomnak.

BuL
2015. 04. 24. 7:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap emlékeztet, hogy tavaly augusztus 8-án a kormány ellen tiltakozva „vert sátrat” a felújított Kossuth tér közepén a mozgalom.

Az OGYM eddig sikeresen dacolt a rendőrséggel, amely szerint az életvitelszerűen megtartott rendezvény túllépi a véleménynyilvánítási szabadság kereteit, és nem sorolható a gyülekezési jogról szóló törvény által biztosított lehetőségek közé. A BRFK végzését rendre megtámadták a bíróságon.

A szervezet legutóbb a május 1-jétől június 30-ig terjedő időszakra jelentette be igényét, amelyet a rendőrség ismét elutasított. A BRFK arra hivatkozott, hogy a gyülekezési törvény hatálya alá kifejezetten a véleménynyilvánítási céllal szervezett, és e cél elérésére alkalmas módon, időtartamban, ésszerű keretek között megtartott rendezvények tartoznak, nem pedig a közterület tartós, életvitelszerű elfoglalása. Az időhatárok nélkül megtartani kívánt rendezvény pedig nem tekinthető gyülekezésnek. A Fővárosi Törvényszék most igazat adott a rendőrségnek, és megállapította, hogy a kérelmező és társai nincsenek elzárva a politikai véleményük egyéb keretek közötti kinyilvánításától – ismerteti a Magyar Hírlap.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.