Az NFM írásos válasza szerint amennyiben bizonyítást nyer, hogy a tragikus kaposvári bűncselekménynél okozati összefüggés állt fenn a lefóliázott kirakat és az elkövetés között, a kormányzat a trafikosok védelme érdekében kész kezdeményezni a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény dohányboltra vonatkozó rendelkezésének mielőbbi módosítását az Országgyűlésnél.
Az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. arra a kérdésre, hogy miért alkalmazzák a trafikok a kirakatok lefóliázását, azt válaszolta, hogy a teljes fóliázás egy széles körben alkalmazott, de nem kötelezően követendő megoldás a jogszabályok betartására.
A törvény értelmező rendelkezései szerint a dohánybolt olyan önálló üzlethelyiség, amelynek külső felületére tekintve dohánytermék nem látható, csak az üzlethelyiségbe belépve. A dohánytermék-kiskereskedelem folytatásakor mindenkor arra kell törekedni, hogy dohánytermék értékesítése a fiatalkorúak elől elzárt módon történjék, illetve dohánytermék a fiatalkorúak számára ne legyen hozzáférhető. A törvény szerint a dohánybolt külső felületén semmiféle olyan kép, látvány vagy szöveg nem jeleníthető meg, amely dohánytermékre, dohányterméket kiegészítő termékre, illetve dohányzásra utal.
A dohánykereskedelmi társaság az évente több alkalommal megrendezésre kerülő országos szakmai képzéseken – amelyen a részvétel egyébként kötelező a koncesszió jogosult és gyakorló számára – felhívják a hallgatóság figyelmét, hogy kizárólag a dohánytermékek láthatóságának korlátozása, nem pedig a nemzeti dohányboltokba történő általános belátás korlátozása szerepel törvényi előírásként.
Emellett az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. szerint a Magyarországon üzemelő egyéb értékesítőhelyekkel összevetve biztonságvédelmi eszközökkel jobban felszereltek a dohányboltok. A biztonságos működés érdekében többek között megfigyelő kamerarendszereket, időzáras kasszarendszert, napi többszöri pénzelszállítási módot, pánikgomb bekötést, valamint járőrszolgálati biztosítást vesznek igénybe – írták.
A dohánybolti eladók biztonsága a legfontosabb, a Fidesz-frakció minden lépést támogat, amely a biztonságukat növeli – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerdán a Magyar Nemzeti Bankban tartott sajtótájékoztatón, ahol arról is beszélt, hogy a halálbüntetés kérdését az Európai Unióban is fel lehet vetni, ha Magyarország polgárai ezt fontosnak tartják.
Rogán Antal hangsúlyozta: ő maga és a Fidesz-frakció is az eladók pártján áll. Ezért ha a trafikok tulajdonosai úgy gondolják, hogy a boltok üvegén lévő fólia gátolja az eladók biztonságát, akkor azt le kell venni. A törvényben nincs olyan előírás, ami a fóliázásra vonatkozna. Ha más jogszabályban van, támogatni fogják, hogy módosítsák – szögezte le.
Gelencsér Attila, Kaposvár fideszes országgyűlési képviselője szerdai sajtótájékoztatóján felszólította a dohánykereskedőket, hogy vegyék le a trafikokról a dohánytermékek láthatatlansága miatt feltett fóliát. Az eladók védelme, biztonsága mindennél fontosabb – hangsúlyozta, hozzátéve: „tudomásul kell vennünk, hogy az élet törvénye erősebb bármely paragrafusnál”.
„Az emberek már hoztak egy ítéletet, miszerint az elkövetés egyik oka a törvény, amelyik a dohánytermékekkel kapcsolatban a láthatatlanság szükségességét fogalmazza meg” – mondta a politikus, ugyanakkor hangsúlyozta: a törvény nem a fóliázást írja elő, hanem azt, hogy a dohánytermékek, illetve a vásárlás folyamata 18 éven aluliak számára ne legyen látható, azaz más megoldást is találhattak volna.