Nem zárta le az ellenőrzést a Kehi

Nem függesztették fel 2012 márciusában a győri ETO Park megépítéséhez nyújtott MFB-hitel vizsgálatát.

RZ
2015. 04. 15. 20:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint írják, a hivatal az eltelt időszakban folyamatosan tájékozódott arról is, hogy az adós cég a hitelt törleszti-e, hozzátéve, hogy a társaság a fizetést idén februárban szüntette be, ezért a Kehi – a vagyoni hátrány bekövetkezésére tekintettel – az ügyben feljelentést tett.

A közlemény szerint a 2010-es kormányváltást követően az MFB négy korábbi hitelügyletét – az adonyi Magtárház, a szolnoki papírgyár, a győri stadionrekonstrukció és a Rác fürdő beruházások finanszírozását – vizsgálta a Kehi. Az ellenőrzéseket az MFB felett tulajdonosi jogokat gyakorló nemzeti fejlesztési miniszter kezdeményezésére a Kehi felett irányítást gyakorló közigazgatási és igazságügyi miniszter rendelte el.

Az ügyben a hivatal azt állapította meg, hogy az MFB korábbi vezetése a törvényi előírások és belső szabályzatok megsértésével úgy nyújtott hitelt, hogy a jövőbeni törlesztés már a kihelyezéskor eleve kérdéses volt, megfelelő biztosítékokat pedig a bank nem kötött ki.

E szabálytalanságokra, illetve kockázatokra a bank döntés-előkészítő szervezeti egységei előzetesen felhívták a vezetés figyelmét, ennek ellenére a bank igazgatósága – a bankszakmai érveket figyelmen kívül hagyva – a hitelek kihelyezése mellett döntött – írják. Emlékeztetnek arra, hogy a hitel valamennyi vizsgált esetben később „bedőlt”, s az ügyletek eredményeként az MFB-t – és így közvetetten a magyar államot – mintegy 47 milliárd Ft vagyoni hátrány érte.

Mindezek alapján a hivatal hűtlen kezelés, illetve tartozás fedezetének elvonása bűncselekmények gyanúja miatt 2012-ben a Rác fürdő és az adonyi Magtárház, 2013-ban a szolnoki papírgyár és 2015-ben a győri stadionrekonstrukció ügyében összesen 6 büntetőjogi tényállásban tett feljelentést – írják.

A közlemény kitér arra is, az adonyi Magtárház ügyében tavaly lezárták a nyomozást, a többi ügyben azonban jelenleg is folyamatban van, azok megszüntetésére, illetve vádemelési javaslattal történő lezárására az elmúlt években nem került sor.

A Népszabadság szerdai számában azt írta, hogy „az Orbán-kormány két akkori minisztere is sejthette”, valami nagyon nincs rendben a cég körül. A cikk szerint az MFB tulajdonosi jogait gyakorló Fellegi Tamás fejlesztési miniszter kezdeményezésére Navracsics Tibor igazságügyi miniszter vizsgálatra utasította a Kehit. Végül utóbbi tett feljelentést, melynek nyomán hűtlen kezelés és tartozás fedezetének elvonása miatt állítólag hat büntetőeljárás indult. A Népszabadság megkeresésére viszont a rendőrség és a Fővárosi Főügyészség részéről is egybehangzóan azt közölték, hogy ilyen ügyben nem nyomoznak.

Szerdai sajtótájékoztatóján Gréczy Zsolt, a DK szóvivője dokumentumokat bemutatva arról beszélt sajtótájékoztatóján: a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal 2012 márciusában leállította a győri ETO Park-beruházáshoz a Quaestornak nyújtott hitel vizsgálatát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.