Népszavazást tartanak a Normafáról

Közös felelősségnek nevezte Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere a fejlesztést.

SZF
2015. 04. 15. 16:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pokorni Zoltán azt is hangsúlyozta: a korábbi élesebb viták nagyrészt megszűntek, megtalálták azt a „keskeny ösvényt”, ahol össze lehet egyeztetni a természetvédelem érdekeit és a látogatók kényelmének szolgálatát. Mint mondta, egy nyári hétvégén 10-12 ezer ember látogat a területre, gyakran anélkül, hogy ismerné a természeti kincseket, szakrális pontokat.

Jelezte, hogy a helyi népszavazás eredménye a résztvevők számától függetlenül irányadó lesz az önkormányzat számára, s bízik benne, hogy sokan támogatják a képviselő-testület által egyhangúlag elfogadott nyolcpontos tervet.

A határozat egyebek mellett a Normafa Síház környékére, a Fácánosban létrehozandó erdei iskolára, a Szaniszló-réten megvalósítandó oktató sífutópályára, a Kis-Norma lejtő mobil felvonós kis sípályájára, az Anna-réti játszótérre és a János-hegyi út felújítására, környezetkímélő kivilágítására vonatkozik.

Hitesy Ágnes, a HBH Euroconsulting Kft. ügyvezetője, a Normafa-rehabilitáció megvalósíthatósági tanulmány projektvezetője elmondta, hogy két programváltozatot dolgoztak ki, és mindkettő megvalósítható, az önkormányzat ezek közül a természetes rekreációt célzó verziót támogatta. Ennek lényege a meglévő használat kulturáltabb, szolgáltatásokat javító újragondolása, a szempontok között pedig a közbiztonság javítása, az akadálymentesítés, a szükséges szolgáltatások – öltözők, mosdók, elsősegélypont – kialakítása és a terület egyenletes terhelésének elérése szerepel.

Konok Edit vezető tanácsadó a meglévő műemléki épületek megújítását, hasznosítását emelte ki, és szólt arról is, hogy vonzó pályarendszert alakítanak ki a downhill kerékpárosoknak, hogy szabályozott körülmények között sportolhassanak.

Balogh Zsuzsa, a Trenecon Cowi Kft. ügyvezetője a megvalósíthatósági tanulmánnyal összefüggésben arról számolt be, hogy a teljes fejlesztésre 6,9 milliárd forintos költséggel kalkulálnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.