Orbán: A nép fog dönteni a végén

Kellő alázattal elfogadjuk a döntésüket, azt is, amit most vasárnap hoztak – fogalmazott a kormányfő.

MD
2015. 04. 14. 17:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Modern városok programjának keretében tartott tájékoztató végén a kormányfő újságírói kérdésre, a Jobbik megerősödésével kapcsolatban kifejtette: sajnálják, hogy az emberek inkább a Jobbiknak szavaztak bizalmat és hogy hajszálnyival ugyan, de a Fidesz vesztett, ezt azonban tudomásul kell venni. „Mi más útvonalat javaslunk Magyarország számára, másként kötnénk össze Magyarországot Európával és a világgal, mint ahogy ezt a Jobbik tenné” – jelentette ki.

Hozzátette: azon kell dolgozniuk, hogy a „mi útvonaltervünk vonzóbb legyen az emberek számára”. Úgy fogalmazott, hogy a nép fog dönteni a végén, s miután demokrácia van és több lehetőség is van előttük, „majd legjobb tudásuk szerint meg fogják hozni a döntést, amit tudomásul kell vennünk”.

Mint mondta: a Fideszért és a kormányért tud felelősséget vállalni, de hogy az emberek mit gondolnak és merre akarnak menni, „milyen érzések kavarognak a szívükben és milyen politikai döntést hoznak”, azért nem tud felelősséget vállalni. „Kellő alázattal elfogadjuk a döntésüket, azt is, amit most vasárnap hoztak” – fogalmazott a kormányfő.

Orbán Viktor emellett megállapodást írt alá kedden Zalaegerszegen a város polgármesterével, melynek értelmében 2018-ig kétszer kétsávos gyorsforgalmi úttal kapcsolódhat be Zalaegerszeg a meglévő autópálya-hálózatba, egymilliárd forintos támogatással bővítik az inkubátorházat, befektetői igények esetén iparvágányt építenek az északi ipari parkba. Ezenkívül fedett uszoda és rekreációs központ megvalósítása, valamint egy Mindszenty József előtt tisztelgő zarándokközpont építése is szerepel a dokumentumban.

A Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint a megye és a város vezetői, képviselők és üzletemberek jelenlétében aláírt együttműködési megállapodást követően a kormányfő felidézte, hogy Sopron és Eger után harmadikként Zalaegerszeg polgármesterével született meg az aláírás.

„Vissza kell kapaszkodnia Zalaegerszegnek abba a magasságba, ahol már járt”, s ehhez az egyik legfontosabb kitétel, hogy munkahelyek jöjjenek létre, teljes legyen a foglalkoztatás, „s ezt a nagy nemzetgazdasági összefüggések nem is teszik lehetetlenné” – hangsúlyozta a miniszterelnök. Kijelentette: „megújuló és erősödő Magyarország, megújuló és erősödő Zalaegerszeg” elérése a cél.

Később Orbán Viktor a Zalaegerszegi Televízió kedd esti élő műsorában azt mondta, ha a modern világban nem lehet gyorsan elérni egy települést, azt nem választják telephelynek a befektetők, ezért kell Zalaegerszegnek kormányzati segítséggel csatlakozást biztosítani gyorsforgalmi úton keresztül. „Zalaegerszeg egy erős munkakultúrájú, szorgalmas emberek által lakott város”, megvan a megfelelő iskolázottság, a képzett munkaerő, komoly városi kultúra. Jelentős ipari, vállalkozói múltja is van, a régi időkben a könnyűipar és az élelmiszeripar miatt volt országos hírű, a rendszerváltás után pedig olyan ipari beruházások indultak, amelyek zászlóshajóknak számítanak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.