Orbán: Mintaváros lehet Miskolc

Autópálya épül, folytatódik a Miskolctapolcai Strandfürdő fejlesztése, és iparterületet alakítanak ki.

KSZ
2015. 04. 21. 13:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Modern városok program keretében Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén a kormányfő Kriza Ákos (Fidesz–KDNP) miskolci polgármesterrel a sajtótájékoztató előtt együttműködési megállapodást írt alá.

A polgármester azt mondta: öt pilléren nyugszik a kormány és a miskolci önkormányzat által között szerződés. Ez tartalmazza a Miskolc–Kassa „gazdasági tengely megerősítését”, a két város közötti autópálya magyarországi szakaszának megépítését, a tapolcai strand fejlesztésének második ütemét, a diósgyőri vár rekonstrukciójának befejezését, egy új iparterület kialakítását, a korábban megkezdett digitális program folytatását, a kutatás-fejlesztés, innováció megerősítését, a duális képzés kiterjesztését.

Kriza Ákos hangoztatta: Miskolcon mindaz teljesül, amit megígértek az elmúlt évi választásokon, „és ma is olyan vállalásokat tettünk, amit biztosan betartunk”.

Orbán Viktor azt mondta: eredményes tárgyaláson vannak túl, ennek a szerződésnek a hátterét az ország általános gazdasági fejlődése és a gazdaság növekedése adja. Felidézte: öt évvel ezelőtt Magyarország olyan állapotban volt, amiből „könnyedén Görögországban találhattuk volna magunkat; onnan indultunk el és jutottunk ide, hogy ilyen megállapodást írhattunk alá”.

Emlékeztetett arra, hogy mind a huszonhárom megyei jogú várossal köt ilyen szerződést a kormány. A miskolci szerződés részleteiről szólva közölte: a Miskolc–Kassa eurorégióban mintegy egymillión élnek, a két város közötti autópálya megépítése régóta várat magára. A sztráda Kassától az országhatárig már elkészült, most Miskolctól kell megkezdeni az építkezést, a kivitelezés várhatóan 2018–2019-re elkészül, a kormány 150 milliárd forintot fordít a beruházásra.

A miniszterelnök közölte: egy gyors és hatékony városüzemeltetési rendszer kiépítésében is segít a kormány, ez azt jelenti, hogy az emberek számára olcsóbbá és gyorsabbá teszi a városi szolgáltatásokat, „Miskolc mintavárosként szerepel a kormány programjában”. Arról is beszélt, hogy a városban működő intelligens kamerarendszert bővítik, jelenleg 150 kamera működik, ezt legalább 500-ra, de lehet, hogy 600-ra emelik, mert a közbiztonság kiemelt feladat.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az ezer hektáros új miskolci iparterület – amely Magyarország egyik legnagyobb ilyen létesítménye lesz – kialakításához a kormány jelentős támogatást nyújt. Ebben az ipari központban számos vállalkozás telepedhet le több ezer új munkahelyet teremtve, és elérhetővé válhat Miskolcon is a teljes foglalkoztatás – tette hozzá a miniszterelnök.

Miskolctapolca fejlesztéséről szólva azt mondta a kormányfő: a strand első ütemének beruházását hárommilliárd forinttal támogatta az állam, a további fejlesztésekhez pedig ötmilliárdot biztosít.
A diósgyőri vár rekonstrukciója és a hozzá kapcsolódó fejlesztések is folytatódnak, a 6 milliárdos beruházásból 4,5 milliárd forintot az állam áll – mondta Orbán Viktor.

Végezetül arról szólt: a cél az, hogy ezekben az években, ebben a kormányzati ciklusban mindenki léphessen egyet előre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.