ORÖ: Alaptalanok a korrupciós vádak

A tizedesvesszőkkel vannak problémák?

MNO
2015. 04. 10. 17:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bence Gáborné, egy az ORÖ budapesti székházában tartott pénteki sajtóbeszélgetésen azt mondta: a „könyvelésben nem jártas vádaskodó” abszurd számokra hivatkozik, a „tizedesvesszőkkel vannak problémái”. Példaként említette, hogy a legutóbb megfogalmazott vád szerint az ORÖ 140 milliót fizetett ki jutalomként dolgozóknak és képviselőknek, miközben a valóságban 14 millióról van szó.

Közölte, nem igaz az sem, hogy közfoglalkoztatottaknak 500 ezer fontot fizettek volna ki útiköltség címén. Két 250 forintos buszjegyről szól a történet, a félmillió forint helyett 500 forintot fizettek ki – tette hozzá Bence Gáborné. A vádakat nevetségesnek nevezve arról beszélt, hogy a vádakban szereplő több száz milliós tételek abszurdak, hiszen az ORÖ évi 235 millió forintból működik.

Bence Gáborné közölte: Farkas Flórián, az ORÖ előző vezetője a 2011 és 2014 között rendelkezésére álló 94 millió forintos elnöki keretéből mintegy 53 milliót használt fel. Elmondta azt is, hogy semmilyen hatóságtól nem érkezett hozzájuk megkeresés, és nem is tájékoztatták arról őket, hogy bármilyen eljárás folyna az ORÖ-nél. Ismert, hogy a Magyar Nemzet még március végén arról számolt be: A Nemzeti Adó- és Vámhivatal arról tájékoztatott: a bűncselekményekről szóló feljelentéseket a napokban küldték meg a rendőrségnek. Ezek között hivatali visszaélés, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, valamint sikkasztás bűncselekménye is szerepel.

Ugyanakkor megjegyezte, vélhetően 2011 előtti ügyről lehet szó, amikor még Kolompár Orbán vezette az önkormányzatot. A Híd a munka világába program kapcsán Bence Gáborné azt mondta, hogy abban az ORÖ partner, az azzal kapcsolatos pénzügyi kérdésekre a projekt vezetői tudnak válaszolni.

A sajtóbeszélgetésen jelen volt Farkas Félix, az Országgyűlés roma nemzetiségi szószólója, aki azt hangsúlyozta: fontos tisztázni az ORÖ pénzügyei kapcsán felmerült dolgokat, hiszen a magyarországi cigányság ügye össztársadalmi kérdés. A sajtóbeszélgetést azért hívták össze, mert az ORÖ „alternatív vizsgálóbizottsága” szerint több száz millió forintos visszaélések történtek 2011 óta a szervezetnél.

Makai István, a hattagú vizsgálóbizottságba két tagot delegáló Roma Polgári Tömörülés elnöke csütörtökön az elmondta: a vizsgálóbizottság már több feljelentést tett az ORÖ gazdálkodása miatt, és a napokban Farkas Flórián, az önkormányzat tavaly leköszönt elnöke ellen új feljelentést tesznek 300 millió forintos elnöki keretének felhasználásával kapcsolatban.

A visszaélésre Makai István példaként említette, hogy havi 47 ezer forintért dolgozó közmunkások papíron 400-500 ezer forintos utazási költségtérítést kaptak, olyanok is, akiknek sem jogosítványuk, sem autójuk nem volt, és 500 méterre laktak a munkahelyüktől.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.