Áll szerényen egy szakállas, őszes úr és olyan halkan beszél a mikrofonba, hogy alig hallani, amikor azt mondja: ez a pad a jövő. Rostás László, Miskolc főépítésze, és az a bizonyos pad a város Avas nevű lakótelepén található. Az ülőalkalmatosság átadása alkalmából ünnepséget is rendeztek, de könnyen kitalálható, hogy ha egy pad képes arra, hogy a jövő, vagy legalábbis annak szimbóluma legyen, akkor a rendezvény sem volt szokványos.
Működik ugyanis Miskolcon egy civil szervezet, a Dialóg Egyesület, amelynek van egy közösségi kávézója a korábban sok botrányt, krízist, politikai ripacskodást és hangulatkeltést átvészelt Avason. Ezzel a helyiséggel szemben található az a jamesonos, bolsos, royal vodkás- és jägermeisteres üvegekből épült pad, amelyet az egyesület tevékenykedői és önkéntesei készítettek. Az avasiak az avasiaknak.
Dióhéjban ez meg is mutatja az egyesület munkájának célját, de Séllyei Andrea azért elmondja nekünk bővebben is, hogy mit is szeretnének elérni immár öt éve a dialógosok. „Arra szeretnénk bujtogatni az ittenieket, hogy az elmagányosodás helyett éljenek inkább közösségben, járjanak össze, beszélgessenek.” Ők ebben a közösségi kávézóval és a hozzá kapcsolódó programokkal, így a szombati, I. Szomszédságok közötti vetélkedővel is egyfajta koordináló, ugródeszkaszerepet töltenek be, és Séllyei Andrea izgatottan várja, hogy az ő első lépéseik után mi lesz majd a helyiek válaszlépése.
A közgazdászdiplomával is rendelkező közösségfejlesztő el tud képzelni akár egy vállalkozást is, de büszkén hozzáteszi, hogy a kávézó szigorúan pénzmozgás nélkül működik. A háta mögötti adománygyűjtő dobozra mutatunk, de ő megkér, hogy nézzük meg rendesebben. És valóban: a dobozba nem pénzt várnak, hanem felajánlásokat. Zsíroskenyér-kenéstől függönyvarráson át a kertészkedésig.
És hogy térnek be az önkéntesek? Fel sem kell tennünk a kérdést, mert amikor Jakab Zsolttal, a helyet folyamatosan mozgásban tartó tevékenykedővel beszélgetünk, akkor elnézésünket kérve a bejárathoz hívják: épp egy önkéntes jelentkezik. Borostás férfi szatyorral, és annyit mond csak, hogy jönne, minden hétköznap háromnegyed öttől ráér. – Megbeszéltük – csap a tenyerébe Jakab Zsolt. – Ennyi az egész – mondja az általános iskolai tanítóként végzett férfi, aki lelkesen sorolja, hogy mi minden történik körülöttük. Pontosabban velük.
Van például számítástechnikai szakkörük hatvan év felettieknek, patchworkklubjuk (ők készítették a frissen átadott padhoz a párnákat), panelkertészkörük is. Meséli, hogy jár hozzájuk egy fiatal romákból álló zenekar. Ők próbálni szoktak itt, fizetség gyanánt koncertet adnak. „Ezzel aztán mindenki jól jár, mert kellenek ezek a programok, hogy bevonzzuk az embereket a helyre” – mondja, de már siet is bemutatni a barkácsklub készítményét. Egy olyan virágládatartó polcot, ami állhat függőlegesen és feküdhet vízszintesen is. Utóbbi funkcióra azért van szükség, mert a dialógosok következő terve az, hogy kialakítanak egy konyhakertet a kávézó tetején. De van egy olyan elképzelésük is, hogy az épületszerkezetben fellelhető kör alakú lyukakba terveznek virágládát, amibe majd borostyánt ültetnek, hadd fussa be a zöld ezt a ronda panelt.
Jakab Zsolt ezután beinvitál az adományokból felszerelt konyhába, majd elmagyarázza, hogy a főzőhelyiségre miért is van kiírva az, hogy előhívó. Mert a kávézó korábban a fotószövetkezeté volt, de volt már itt kutyaeledelbolt és zöldséges is. Most pedig a vonulásos vetélkedő kiindulópontja, ahol a csapatok már festik is a zászlaikat. Egy cigánygyerekekből álló csoport neve például Real Madrid, mivel Karim Benzema az „avasi Real” kapitányának a kedvenc csapata. Arról, hogy mit lehet nyerni a játék végén, fogalmuk sincs.
A zászlójára a cigány lobogóról ismert kereket festő Feketefehér csapat viszont tudja. Bobozást lehet nyerni, de ők a második helyre hajtanak, pizzát szeretnének kapni. Első körben dúdolt dalokat és versidézeteket kellett felismerniük. Miskolcon vagyunk, nem lepődünk meg, hogy az első felbukkanó szám az Edda Köre és hogy a szintén acélvárosi Szabó Lőrinc is szóba kerül. Velük megyünk tovább a következő állomásra, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszóterére, ahol célba dobás lesz a feladat. Útközben a gyerekek egymásnak adják a cigarettát.
Trappolunk tovább, de maradunk az Avas II-es ütemén belül, közben a falakat nézegetjük: felfestve ott van a város két ikonikus épülete, a kilátó és a diósgyőri vár is, szemben pedig ott virít a speed, az LSD és a logóhű Fila felirat is. A következő állomáson pont a kilátót kell lerajzolni, megpróbálkozik vele a csapat idősebb lánytagja, Gina, de végül a 13 éves Evelin fejezi be a munkát. Közben várakozik a másik csapat, gumilabdával fociznak, amitől bizony fel-felpattan a murva. Ezalatt egyikük anyukája kiszól az ablakból: feltöltődött gyermeke okostelefonja.
A Feketefehér csapat kedvét nem rontja el a tízből kapott öt pont, rohannak tovább a következő helyszínre, a Dialóg Egyesület másik közösségi helyére, az úgynevezett settlement lakásba. A sietség duplán érthető: a csapat fele ebben a lépcsőházban lakik, tehát hazajönnek. Másrészt a következő feladat miatt is szaporázzák a lépteiket: palacsintát kell sütni. Ezt már Gina végzi, párducmintás melegítőjére zöld-fehér otthonkát köt, közben Lali, a társaság kopasz vezére egy marokra fogott rózsaszín késsel keni a mogyorókrémet. A konyhában nagyon meleg van, a feladat koordinátora, Adrienn néni szabadkozik is: egyetlen ablakot sem lehet kinyitni, hamarosan ki is cserélik majd.
A postánál lévő teafelismerő állomáson lufit is kapnak a srácok, úgyhogy most azokat fújják és nem a cigarettát szívják. Hangosan nyekeregtetik a léggömböt, úgyhogy a Máltai Szeretetszolgálat lakásának otthont adó ház lépcsője megtelik élettel, amikor belépünk. Az itt megrendezett helyismereti vetélkedőn már rengeteg pontot szereznek Laliék, visszafelé pedig először kerülnek elő a fészekrakók. Mindenkinek volt fészekrakó a szomszédjában, mondja Gina, de gyorsan témát is vált. Elégedetlen csapata teljesítményével, szerinte egy lyukas hangszórót sem fognak kapni, és hát nem szereznek sok pontot a közösségi házban a keresztrejtvénnyel sem, de ettől még mindenképpen visszamennek majd az esti eredményhirdetésre.
Mi azt nem várjuk meg, ugyanis úgy látjuk, hogy itt tényleg mindenki nyert. Ez akkor válik világossá, amikor a kávézó előtt, a trappolásban megfáradva leülünk a padra egy fagyizó család mellé, a régről itt maradt szocreál „Fényképészet” táblának dőlve. Innen nézve már nem is volt olyan ronda az a panel.
